Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949 (Miskolc, 1996)

A miskolci állami jogakadémia megszüntetése. Az 1948-iki jogi reform és annak következményei

jesztése könnyen elnyomhatja az éles jogi iudicium kifejlődését és inkább sablonos hivatalnok típus kitermeléséhez vezet, mint a gondolkodó jogászi észjárás kialakítá­sához. A középiskolából érettségivel a jogi pályára lépő ifjú a jogi tudományok olyan sokféleségével áll szemben, hogy az első szigorlat a nagyterjedelmű joganyagával nehézségeket okoz neki. A jogi fogalmak egész halmaza megbénítja a jogászi elmé­lyedést és az igazi jogászi érzék kifejlődését. A szigorlatokon és különösen az első szigorlaton a tantárgyak halmozása sem mondható szerencsés megoldásnak, mert az egymástól távol eső jogi akadályok hátráltatják az elméleti alapok biztosabb lera­kását. Vitatható továbbá az is, hogy az alapvizsgák teljes elejtése helyes intézkedés­nek bizonyult-e, -az alapvizsgák tárgyai ismétlődtek a szigorlatokon és a vizsgatár­gyak ismétlése a szigorlatokon sohasem volt káros, hanem az elméleti tudásnak szi­lárdabb alapot biztosított. Az alapvizsgák feladatát pótolják most részben a kötelező kollokviumok és ily módon kívánják a jogász univerzális jogi jártasságát tágítani és erősíteni, de még nyitva maradt a kérdés, hogy csak beválik-e a szigorlati rendszer, mert az első szigorlaton szerzett ismeretek könnyen elillannak a negyedik év befeje­zéséig, mikor a tanulmányait elvégzett joghallgatónak ki kell lépnie gyakorlati életbe a szerzett elméleti tudással. A tudás elmélyítésére kitűnő szolgálatot tettek eddig az alapvizsgák, mert megdönthetetlen alapigazság marad mindig az a pedagógiai tétel, repetitio est mmater studiorum. Az alapvizsgák megszüntetése nagyon közelről érintette a jogakadémiákat, mert azok eddig ott is letehetők voltak. A szigorlatok megtartásának jogát az 1948. -i jogi reform nem terjesztette ki a jogakadémiákra, így a jogakadémiák vizsgatartás nélküli iskolatípussá változtak át és ezzel kultúr- és létjogosultságukat teljesen el­vesztették. A jogakadémiák már csak szigorlatokra előkészítő intézményekké deg­radálódtak. Ebben a formában azok fenntartása teljesen feleslegessé vált. A kul­tuszminiszter delegált ki az egyes jogakadémiákra az egyetemekről vizsgabizottsá­gokat, akik Miskolcra, Egerbe és Kecskemétre kiszállva megtartották ottan az 1948/49. tanév befejeztével az első és egyúttal utolsó szigorlatot. Miskolcra a debre­ceni egyetem, Egerbe a pécsi egyetem és Kecskemétre a szegedi egyetem jogi fakul­tásától küldetett ki a vizsgabizottság, amely az egyes jogakadémiákon ezután 1949. június végén megtartotta a szigorlatot. A kultuszminisztérium így fokozatosan és következetesen előkészítette a talajt arra, hogy 4105/1949. sz. kormányrendelet minden feltűnés nélkül életbe lépjen. Ez utóbbi elrendelte az egri kecskeméti és miskolci állami jogakadémiáknak az 1948/49. tanév befejeztével történt végleges megszüntetését. 1 A jogakadémia meg­szüntetésével a kultuszminisztérium gondoskodott a jogakadémiai tanárok és sze­mélyzetének elhelyezéséről is, úgy hogy dr. Hilscher Rezső és dr. Ruttkay György a 3 405/1949. jún. 26. keh kormányrendeletet közölte a „Köznevelés" c. hivatalos kultuszminiszteri lap 1949.103 1. a Rendeletek Tárában. Ugyanakkor elrendeltetett a debreceni egyetemi jogi fakultásának szüneteltetése is.

Next

/
Thumbnails
Contents