Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949 (Miskolc, 1996)
A miskolci állami jogakadémia megszüntetése. Az 1948-iki jogi reform és annak következményei
pécsi egyetem jogi karára kerültek tanszékvezető előadónak, dr. Zelenka István és dr. Boleratzky Lóránd beosztást nyertek a budapesti egyetemen a szemináriumi könyvtárak rendezésére. E jogi főiskoláknak létjogosultság már többé nem volt, hiszen szigorlatokra előkészítő jogi szemináriumokká süllyedtek le, mivel az alapvizsgák megszűntek, szigorlatokat pedig nem tartottak. Dr. Horváth Róbert az állami statisztikai hivatalban és dr. Várhegyi Miklós a miskolci műegyetem könyvtárában kapott beosztást. Dr. Ruttkay Györgyöt Pécsről Szegedre való áthelyezése után, már 1951 január 1-vel és dr. Hilscher Rezsőt néhány év múlva 1955-ben nyugalomba helyezték, dr. Zelenka István a budapesti egyetemi könyvtárban nyert végleges beosztást míg dr. Boleratzky Loránd némi átmenet után az ügyvédi pályát választotta. Dr. Horváth Róbert a szegedi egyetem jogi karán a statisztika egyetemi tanszékére neveztetett ki egyetemi tanárnak, dr. Várhelyi Miklós némi időszakbeli megszakítás után a miskolci műegyetem könyvtárában folytatta könyvtárosi működését. 4 Az állami jogakadémia tanszemélyzetének beosztásával egyidőben a 4.105/1949 Korm. számú július hó 26-án kelt rendelet úgy intézkedett, hogy a miskolcijogakadémia dékáni hivatala működését 1949. évi augusztus hó 30-án déli 12 órakor fejezze be. Elrendelte továbbá a Vkm., hogy a miskolci állami jogakadémia könyvtára Miskolc város könyvtárának használatra adandó át. A jogi szempontból nem lényeges anyag különválasztásáról és az iskolaalapító evangélikus egyháznak történő esetleges visszaadásáról külön rendeletben intézkedik, a Vkm. A jogakadémia leltári anyaga a miskolci Nehézipari Műszaki egyetemnek adandó át. Egyes leltári tárgyaknak más szerv részére való átengedéséről a jogakadémia javaslata alapján külön intézkedik a Vkm. Végül elrendelte a Vkm., hogy a miskolci állami jogakadémia irattárát a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jog- és közigazgatás-tudományok kara dékáni hivatala vezetőjének lezárva és rendezve adja át. 5 A Vkm. rendelet folytán az egyetemi teherautón szállította Tóth Miklós egyetemi könyvtárkezelő gyakornok 1949. szeptember hó 12-én a miskolci jogakadémia irattári anyagát Miskolcról Budapestre. Tóth Miklós jelentést tett a jogi kar dékánjá4 Mikor a jogakadémia megszűntetésének terve nyilvánosságon hozatott, a dékán ismételten előterjesztést tett az elhelyezésük tárgyában. Zelenka azzal érvelt, hogy már 1941-ben a fenntartóhatóság nemcsak ígéretet, kapott, hanem megállapodást is kötött a kultuszminiszterrel, hogy az egyetemi magántanári képesítéssel bíró jogakadémiai tanárok egyetemi tanárokká neveztetnek ki. Zelenka ezen állítása téves és nem felel meg a valóságnak, mert a kultúrminiszter kereken kijelentette, hogy Haendel Vilmost és Zelenka Istvánt csekély irodalmi tudományos munkásságuk miatt nem alkalmazza az egyetem. Ez tudomásukra is hozatott és azért kérték soronkívül, az Sz. K. Sz. előírásainak mellőzésével az V. fiz. osztályba való sorolásukat az igazgató-választmánytól. Részletes tervezetet készített az a jogakadémiai tanárok elhelyezkedésről a kar nevében ,j>ro memoria" címen és azt 1949. június 3. keltezéssel jutatta dr. Turóczy Z. püspökhöz. (Tiszai ev. egyházk. levéltárában meg van az eredeti beadvány 424/1948 sz. alatt 1949. jún. 16.) 5 Lásd az 1530/1949. sz. 1949. aug. 26. kelt vkm. rendelet másolatát a budapesti egyetem rektori 4437/1948-49. aug. 30 kelt sz. alat és a jogi kar 2374/1948/49 sz. a.