Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949 (Miskolc, 1996)
Az elsőéves joghallgatói létszám felemelése érdekében és a jog- és államtudományi képesítő államvizsgák további megtarthatásáért folyó küzdelem
Az emlékkönyv szerkesztési munkálatain kívül a dékán még zarándokutat szervezett a jogászifjúság részére Augsburgba, ahol a Confessio Augustana megszületett 1530-ban és ahol 1930. június 2-án a nagy hivatalos jubileumi ünnepségek lezajlottak. E tanulmányi zarándkúton résztvett a dékán, Zsedényi Béla dr. és Szontagh Vilmos dr. jogakadémiai tanárokon kívül még 29 miskolci joghallgató. Az Augsburgban rendezett történeti felvonulás alkalmával a jogakadémiai professzor küldöttjei a felállított dísztribünön kaptak helyet és így alkalom adódott, hogy a német evangélikus egyház püspökeivel, dr. Ludwig Ihmels, Dibelius Ottó egyházi felügyelő elnökeivel, (dr. Weit, dr. Würz, stb.) egyes professzorainak, dr. Johann Viktor birodalmi igazságügyminiszterrel, aki Hindenburg birodalmi elnök képviseletében jelent meg, és másokkal érintkezésbe juthassanak. Ihmils szász püspöknek és Anthos augsburgi evangélikus vezető lelkésznek a dékán átadott egy-egy német nyelvű emlékkönyvet, mely nagy figyelmet és érdeklődést keltett. 116 Mindezekből látható, hogy a kiadott magyar- és német nyelvű emlékkönyv, az augsburgi zarándokút és az összeállított emlékalbum a tanulmányút egyes felvételeiről - a jogakadémia létjogosultságát és kul túrjelen tőségét h átható an előmozdította, hiszen a kultuszminiszter nem tagadhatta meg tőle teljes elismerését a magyar kultúra terén elnyert sikereiért. Ha már most a nagy küzdelemnek mérlegét felállítjuk, kijelenthetjük, hogy a kultuszminiszter az 1927-ben kibocsátott két rendelete miatt (47061/1927. IV. és 50139/1927. IV. negyvenes létszám-megállapítás és államvizsgáztatási jog megvonására) a három történelmi keresztyén egyház pergőtüzébe került és mindegyik fél több-kevesebb energiával és elszántsággal keményen harcolt a kormány jogakadémia-ellenes kultúrpolitikája ellen. Egy kisebb méretű kultúrharc indult meg, mely egyre jobban fellángolt és senki nem tudta, hol fog megállni és nem lesznek-e a kultúrharcnak súlyos áldozataivá az évszázados nemzetképző nagy kultúrintézményele: a jogakadémiák. A kultuszminiszter keményen és elszántan állta a harcot és a harc hevében megfeledkezett az alkotmányos keretek betartásáról és alaki törvénysértést követett el. Ezért a kultuszminiszter az állami hatalom omnipotenciájú képviselője is sebeket kapott a küzdelem hevében, mert a történelmi ker. egyházak törvénysértőnek 116 Tanulmány zarándokutunkról beszámoltam az 1929/30. Almanach 24-26. 1. Azonfelül komoly és részletes beszámoló tanulmányt irt Zsedényi Béla dr.: .JSeszámoló az Augustana Confessio négyszázados ünnepéről " A Miskolci Jogászélet 1930. évf. és különlenyomatban a Miskolci Jogászélet könyvtárában. Miskolc, 1930. 67. sz. 34.1. - A dékán összegyűjtötte a tanulmány zarádokútról (1930. június 16-30.) készük fényképfelvételeket, sokszorosította és emlékalbumba elhelyezve, tömör összefoglalásban adva az útleírást, azt kinyomtatta az elbum élén és beköttette. Az emlékalbumban 16 nagyértkú lapon van összesen 95 felvétel. Egyes képeket közölt belőle Novak István i. m-ben. Az emlékalbumból mindegyik résztvevő kapott egy példányt és egy mamradt a jogakadémiának, amelyet 1948-ban a jogakadémia államosításakor szintén nem mentett meg Zelenka István akkori dékán, pedig az emlékalbum is kegyeletes emléktárgy volt Az emlékalbum címe: ,A tiszai ág. hitv. evangélikus egyházkerület miskolci evangélikus jogakadémiája németországi tanulmányútjának emlékei. 1930. június 16-20." A zarándokcsoport felkereste Augsburgban a Lech folyót amelynek hullámaiban 955-ben a honfoglaló magyarok súlyos vereséget szenvedtek és kegyeletük jeléül a dékán nemzeti színű szalaggal ellátott virágcsokrot dobott a folyóba. A képet közölte Novak i. m-ben és a fővárosi lapok képes mellékleteiben.