Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)
13. fejezet RÉGI MISKOLCI MESTEREMBEREK, MÜVEIK ÉS ÉLETMÓDJUK
Debrecenbe érkezve megszállottunk a lakatos és asztalos egyesület herbergjén. A „Herbergs Hotel" szokásosan megvizsgálta ingünk gallérját, 79 átvette cókmókunkat, s az ágyainkat megvetette, tisztába húzatta. Elég időnk lévén szétnéztünk a városban, estére visszamentünk a hcrbcrgbe, ahol a ládalcgény 80 fogadott. Mi elmondtuk a szokásos üdvözlő spruchot, vacsorához fogtunk, amelyiknek árát a ládalcgény - egy meszely bor árával együtt - kifizette. Ez a szokásszerű megvendégelés megilletett minden fremden. 81 Másnap reggel beállított a lakatos, meg az asztalos ezusik 82 mester, akinek átadtuk a miskolci mesterek üdvözletét a debreceni mesteremberek részére. Arra a kérdésre, hogy volna-e kedvem épületmunkára menni, örömmel mondtam igent, hiszen én arra elég erősnek éreztem magamat, elindultunk tehát Tóth Ferenc épületasztaloshoz, akit a műhelyben találtunk. A curspruchot neki elmondtam, ő azt fogadta, végignézett rajtam, s azt mondta: „elég erősnek látom arra, hogy a pódimentum táblákat 83 lerakni bírhassa, s majd később az ajtók felszegélyezését is elvégezheti." Az inas a herbergről elhozta a felciznimat,* 4 átöltözködtem munkaruhába és aznap ebéd után, az épületre el is mentem. Az épület egy gazdag német pékmester készülőben levő emeletes háza volt a nagy utcában 85 volt. Elébb az emeleten raktam le a pódimentumot, majd ajtót szögeztem, s nagy örömömre Forrai János ugyanolt végezte a vasalási munkákat. A mesterünk igen meg volt elégedve a munkánkkal, minővégre és időre nézve azzal fejezte ki elismerését „derék ember maga Sámuel, most már a műhelyben is fogom foglalkoztatani." Én ott az előbb említett házbavaló ablakzsalukat csináltam meg, ezeknek elvégeztével a pékműhely és pékbolt bútorait, és a stelázsi csinálásában is kivettem a magam részét. A félesztendő, amit Debrecenre szántam eltelvén, Nagyváradra fernschreib 86 útján bútormunkára mentem, ott is fél esztendőt töltve, koratavasszal átmentem Kolozsvárra, szintén bútorműhelybe, olt is félesztendeig dolgoztam. Szétnézve Erdélyben, Aradnak vettem utamat, ónnal Pestre, ahol elébb épülelmunkán és később, egy másik műhelyben, bútormunkán dolgoztam. A Józsefvárosban leginkább németül beszélgetnek az emberek és így rám is ragadt valami a német szóból. Mostmár nekivághattam a német tájak félé való utamnak Forrai János barátommal együtt. Elébb Esztergomba mentünk gyalogszerrel, olt pihenőt tartva, megnéztük a nagytemplomot, a püspöki rezidenciát és egyéb megnézni valókat. Másnap felciznivel a hátunkon kimentünk a Duna partra utánanézni olyan hajónak, amelynek a Dunán felfelé volna az úticélja. (Akkori időben vasút, gőzhajó nem volt olyan bőven, mint mostanában, s a vándorló mcstcrlegénynck nagy könnyebbségére volt az, hogy a hajósok ingyen vették a felfelé menő hajóra, söt még jó koszttal is ellátták, aminek ellenében az volt a kötelesség, hogy ellenszél esetén meg kellett fogni az evezőt és hűségesen evezni. Szerencsénkre kedvezett az idő, már 4 napra Pozsonyba érkeztünk és ott szánhattunk ki a hajóból. Pozsonyból Bécsbe gyalogszerrel mentünk fel. Bécsben huzamosabb ideig volt szándékom maradni, tehát ott is épületmunkába álltam először, majd bútorasztalos műhelybe, azután egy templom felszerelésre berendezett műhelybe, ahol már steholt