Pfliegler J. Ferenc: Életem. Egy miskolci polgár visszaemlékezései 1840-1918 (Miskolc, 1996)

2. fejezet PEST-VÁNDORÉVEK-LETELEPEDÉS MISKOLCON (1852-1864)

rát megtartották. Ritka ház volt, ahová a német iparosokhoz a „Pfennig Maga­zin" 9 című, illusztrált német szépirodalmi irat nejárt volna. Egy évet töltöttem Trillhaas Vilmosnál, aki ekkor meghalt. A szabályok szerint özvegyasszony nem tarthatott négy tanulót, s így a Német Egyesült Sárga­rézműves, Bádogos, Esztergályos és Cinönlö Céh engem, mint legfiatalabb ta­noncot Sátoraljaújhelyre rendelt, egy miskolci céhhez tartozó landmester céhtag­hoz. lü- Oda azonban atyám nem akart engedni, s így ismét más mesterséget kel­lett keresnem. Ekkor kerültem Megclc Károlyné 11 üvegkereskedőhöz. Személyze­te ablakrámákat és díszmüasztalos munkákat is készített. Jómagam kedvet kap­tam a festéshez és festékkeveréshez. Feierabend 12 után is szorgalmasan olvasgat­tam, dolgoztam. Egy öreg német vezetősegéd szeretettel pártolt és irányította munkámat. Szegény mesterném sajnos 1857-ben csődbe jutott, tönkre ment. Hely nél­kül maradtam. Tanulási időmet még nem töltöttem ki, s az Egyesült Asztalos és Üveges Céh nem volt hajlandó engem annak rendje és módja szerint fölszabadí­tani. Én viszont nem akartam ismét más helyre menni tanulónak. Azt tettem, amit a többiek hasonló esetekben: mint kisegítősegéd {Aushel­fer) bolyongtam. Jártam Kassán, Egerben, Pesten, Győrben, Szolnokon, Debre­cenben, Temesváron, Bécsben. Állandó segédnek nem állhattam be, mert hiány­zott a céh által adandó vándorkönyv. Céhbeli mesterhez nem mehettem, hiába ismertem mesterségemet hiba nélkül. Nem jelentkezhettem úgy, amint azt a céh­szabályok a legényekre nézve kötelezően előírták. Vándorlásomról 1859-ben ismét hazakerültem Miskolcra. A néhai, jólelkű öreg Popovics Péter 13 vett fel, mit kisegítőt. Mesterem a Debrecen-Mi skolc­Kassa vasút építésénél előforduló munkákat vállalta el. Nekem ez a foglalkozás nagyon tetszett, több időt töltöttem a vasút vonalain, mint otthon. Szépen keres­tem és életem változatos volt. Emellett bőven maradt időm arra is, hogy a belső üzleti ügyvitelben is kellő ismereteket szerezzek. Igyekeztem főnökömnek kedvé­benjárni. Egy szép napon azt ajánlotta nekem, hogy maradjak nála egy évig, ren­des segédi fizetést ad nekem, a céhláda előtt, mint tisztes legényt fölszabadít, s így elősegíti a szakmában boldogulásomat. Az ajánlat méltányos és emberséges volt. Hálával fogadtam, s így 1860 október havában a nyitott céhláda előtt ünnepélye­sen legénnyé avattak. 14 A következő év január havában közös megegyezés szerint búcsút vettem mesteremtől, s a tiszavidéki vasút műhelyébe léptem, mint üveges, mázoló és ara­nyozó. Fizetésem elég jó volt, de még jobban esett, hogy a gyármesterünk, vala­mint a művezető igen jó embereim voltak. Üveges munka kevés volt, szabad idő­met a festés, betűfestés, aranyozás, s fényezés minden fajtájának megtanulására fordítottam. 1862-ben ismét beléptem Popovics Péter üzletébe. Ugyanazon évben kerül­tem másodszor sor alá. Jóllehet azon a sorozáson rendkívül szigorúan fogták a dolgot, úgyannyira, hogy lehetőleg minden ifjút besoroztak, így a 24. életévében

Next

/
Thumbnails
Contents