Balassa Iván: Sárospatak történeti helyrajza a XVI-XX. században (Miskolc – Sárospatak, 1994)

Bevezetés

Mint általában a földrajzi név történeti-nyelvészeti kutatásában, a városok belső területének névrendszerének feltárásában is nagy érdemei vannak Szabó T. Attilának, aki Kolozsvár települése a XIX. század végéig (1946:3) című munkájában, melyet magam példaként használtam, ezeket írta: „A korai felismerések ellenére a magyarság települési területén keletkezett városok utca-, tér- meg más, a belső terület részeire vonatkozó helyneveinek települési egységenként való összegyűjtése és az anyagnak a helytörténetírásban való felhasználása mindezideig csak csekély mértékben történt meg. Az újabb kutatás számára fokozottan kell hangsúlyoznunk az ilyen jellegű anyag egyes településenként való összegyűjtésének és feldolgozásának fontosságát. Joggal várható, hogy az így gyűjtött és kellőképpen megmagyarázott helynévanyag biztos részlettanulságai a helytörténetírás számára olyan általánosabb érvényű megállapítások lehetőségét készíti elő, mely majd a további kutatásban az analógiás magyarázatok egész sorát teszi lehetővé/' Maga nemcsak egy példát mutatott, hanem számos erdélyi város belterületének helyneveit is feldolgozta. Ezek közül Zilahról, Désről és Nagyenyedről szóló dolgozatait is nagy haszonnal forgattam. Az utóbbi évtizedekben számos olyan munka látott napvilágot, mely történeti mélységben tárja fel egy-egy város, község belterületének utcarendszerét. Ezek teljes bemutatására itt nem vállalkozom - Hajdú (1980.3:23) sorol fel néhányat -, mert az egész magyar nyelvterületre kiterjedő összehasonlító vizsgálatra még nincs elegendő mennyiségű anyag, továbbá azért is, mert a feldolgozások más és más szempontok szerint történtek. Hármat azonban mégis megemlítek közülük. Péter László Szeged utcaneveiről szóló könyve (Péter 1974) kiemelkedik az ilyen jellegű vállalkozások közül. A történeti rétegeket a XVI. század elejétől kezdve feltárta és bőségesen felhasználta a levéltári adatokat is. A hivatalos utcanévadások itt az országosnál valamivel hamarabb indultak meg, amit a nagy árvíz (1879) pusztítása, majd az újraépítés magyaráz. Külön bizottság dolgozta ki az utcaelnevezések elméleti és gyakorlati kérdéseit. Az alapelvekben tehát nem volt hiba. Az új utcanév rendezés mégis úgy söpörte el a régi Szeged utcanévrendszerét, ahogy a várost a víz. Kmetty Kálmán Balassagyarmat utcaneveit dolgozta fel (Kmetty 1980), melyek közül a legrégebbieket külön fejezetben foglalta össze. A legújabb névváltoztatásokra is jellemző példákat gyűjtött össze, így például, hogy a nagymúltú Árpa utcából hogy lett Árpád utca. 1959-ben „esett áldozatul a másik ősrégi utcanév, a Kapás utca, amely annak emlékét őrizte, hogy a jobbágyság legszegényebb rétege a városnak ezen a részén lakott". Bura László Szatmárnémeti utcaneveit adta közre (Bura 1987) jelezve azt, hogy a XVI. század elejétől kezdve ki lehet néhányat mutatni. A hivatalos utcanévadás 1883-ban indul meg, amikor már a magyar nemzet nagyjainak