Bencsik János: Tokaj társadalma a tárgyak tükrében 1774-1849 (Sátoraljaújhely – Miskolc, 1993)

Bevezető tanulmány

kisebb-nagyobb veteményes, kapás terület. A szőlőhegyeken lévő parlag területeket is hasznosították. Altalános gyakorlat az volt, hogy a szőlőültetvény mellett veteményest hagytak. Sőt egy-egy kisebb határrészt a tulajdonosok együtt (valaminő nyomáskényszer) vetettek be burgonyával, kukoricával. Emellett a közeli jobbágyfalvak (Rakamaz, Nagyfalu) határán árendás földet műveltek (pl. kukorica).

10 Nem szabad megfeledkeznünk az állattartásról, mint a tokajiak gazdálkodásának, illetve megélhetésüknek egyik — s nem jelentéktelen forrásáról. Noha kétségtelen, hogy a tokaji paraszti gazdaságok nem rendelkeztek kellő mennyiségű szemes takarmánnyal, ennek ellenére számottevő volt állattartásuk. Úgy tűnik, hogy a szarvasmarha igázása a szántóföldi gazdálkodás csaknem teljes hiánya miatt némikép elmaradt a másutt szokásos szerepétől. Jelentős viszont a szaporulattal és a tej-haszonvétel lel kapcsolatos ténykedésük. Szemben a lófogat, amely bizonyára a vásározásban és a fuvarozásban jutott nagyobb szerephez. Forrásaink arról vallanak, hogy a vizsgált korszakban, a XVIII. század derekától a jobbágyfelszabadításig a szarvasmarhatartás jellemző volt gazdálkodásukra. A magisztrátus évről évre foglalkozott részint a legeltetés, részint a pásztorok regulázásának kérdéskörével. A városban divott mind a kezes, mind a félszilaj szarvasmarhatartás. A kellő mennyiségű s minőségű réti széna betakarításával, illetve esetenként vásárlásával biztosították a jószágok átteleltetését. Ha erre valamilyen oknál fogva nem nyílott mód, akkor teleltetésre idegenbe adták a szarvasmarhát. A kezes csorda az Alsóréten, a szilaj gulya a Bodrogzúgb&n legelt. Ha az árvíz (vagy egyéb körülmény) ebben akadályozta a közösséget, akkor más település határán béreltek legelőt csordáik, gulyáik számára.

11 Balassa Iván: A magyar kukorica. Bp. 1960. 40. Megállapítása szerint Tokaj környékén (pl. Rakamaz) volt az egyik legjelentősebb kukoricatcrmelés. Továbbiakban c tárgyra vonatkozó levéltári (ZmL) forrásokat idézzük: „Kiss Gergely... a Garai Promontóriumon levő szőllőra együtt az egyháznak meg vételre" Evang. Egyház irattára, Nyíregyháza. Egyik kár becslés alkalmával (ZmL) „Breznai András sző Hőjében 128 tőke szellőnek és veteményesnek, kukoriczájának öszve gázolását" említik. Törvényszéki ir. 1820. Uo. Találhatjuk Rajlik József panaszát, miszerint a vétkes „a Hársas alatt... más fél sor kompérját kibánta". Volontér György özvegye kéri... a Csepegő szőlőt, s a Ménesd oldali kukoricza földnek a felét". Tan. ül. jkv. 1800. Nro. 137. „Barkóczi Mihály az én öcsémet kompért ásni meg fogadta, kapástul ment, veteményes földjére ki vezette." Uo. 1818. Nro. 190. „Soltész Istvánnénak a Nagy falusi földről hozattam haza (ide Tokajba) egy szekér kukoriczát, mely Ns. Ntcs Bónis István uram földjében termett." Uo. Törvényszéki ir. 1775. „. . . a midőn a menyecske Rakamazra szándékozott kukoriczát tömi..." Uo. 1781. ZmL. Tan. ül. jkv. 1804. Nro. 78. A tokajiak a nyíregyházi Szegegyháza pusztát bérelték gulyáik száraára.