Bencsik János: Tokaj társadalma a tárgyak tükrében 1774-1849 (Sátoraljaújhely – Miskolc, 1993)

Bevezető tanulmány

megélhetési biztonság csábította Tokajba a tömegesnek tekinthető betelepülőket is.

8 Egészen más helyzetet tapasztalunk, ha a kenyérnek való gabonának a szerepét vizsgáljuk településünkön. Részint a magas gabonaárak - éppen a napóleoni háborúk idején -, részint a még divott naturális gazdálkodási gyakorlat (ugyanis csak akkor érezték biztonságban magukat a zsellér családok Tokajban is, ha a kenyérnekvalót a kamarában tudták) megkövetelte, hogy a tokaji zsellérek lejárjanak az Alföldre, ahol kepén megkereshették a család évi kenyérszükségletét, vagy legalább is annak egy részét. Ezért fontos földesúri kedvezmény volt a tokaji „képesek" számára az, hogy a távolabbi települések határán részesmunkával (kepe) keresett „élet"-et vámmentesen hozhatták haza a tiszai hídon. Érthetően, panaszuk állandó forrása lőn amikor 1754-ben a kamara képviselői e joguktól megfosztották őket. 1774-ben, a már említett urbárium szerkesztésekor így fogalmazták meg helyzetüket: „...az arató részeket által hozván (ti. a Tisza hídján), rajtok a vám fizetés desumáltatik (megvétetik) circiter 7 vagy 8 esztendőktül fogva". Az iparosok és kereskedők, kiknek nagyobb hányada kisebbnagyobb szőlőterülettel rendelkezett, bizonyára terményben is elfogadták munkájuk vagy áruik ellenértékét. Erre több példát is hozhatunk föl. Különösen akkor jöhetett számításba a termény-fizetség, amikor a megrendelő vagy a vásárló a környező - sőt távolabbi - jobbágyfalu lakója volt. Ha gazdagabb termést szüretelhettek a tokaji zsellérek, akkor a kedvezően értékesíthető borból származott bevételből, mind a heti piacokon, mind az országos vásárokon beszerezhették háztartásuk gabona vagy liszt szükségletét.

9 Érdemes tehát arra a kérdésre is feleletet keresni, hogy vajon kik jártak el Tokajból részesmunkára az Alföldre? Csaknem bizonyosra vehető, hogy elsősorban azok jöhetnek számításba, akik nem vagy alig rendelkeztek szőlővel. Természetesen azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a szőlőművelés periodikus volta is biztosított szabad munkaerőt. A szőlőművelés terhe alól éppen szabad családtagok vállalhattak bérmunkát más falu határán. A megélhetéshez szükséges jövedelmet más forrásból származott haszonnal is kiegészíthették. A tokaji zsellérség döntő mértékben házas (jogállású) lévén, a feudális joggyakorlat szerint „háza után" szénatermő rét hasznával, illetve legeltetési joggal rendelkezett. Majd az árvízmentesítést követően e szénatermő réteket (Nagyfűz, Ively, Fegyveres) törték fel, s azok lettek a kiváló búza- és kukoricatermő szántóföldek. Természetesen nem jöhet számításba a Bodrogzúg, mint szántóföld, bár ott is előfordult 'Egyik korai adat a XIX. század elejéről. Bencsik János: Adatok a Tokajba települők származásához (1805-1846). In. Szülőföldünk. 12. sz. 39-43. Vö. Bencsik János: A híres tokaji piacok, in. Széphalom II. 175-187. Hőgye István: Hegyaljai vásárok, piacok. 1711-1849. in. Borsod m. Levéltár Évk. IV. Miskolc. 1981.