Tóth Péter: Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai. Borsod vármegye, 1770 (Miskolc, 1991)
VÁLASZOK A KILENC KÉRDŐPONTRA
el az három nyomásban. Szénát pedig három szekérrel, többnyire egy, két szekérrel kaszálhat. Sarnyút is, amikor az idő engedi, kaszálhatunk . VI. A mint fellyebb említettük, három gazda közülünk mind robotát, mind dézmát pénzül váltva fel, más földes úr részéről egy lakosunk négy marhával tizenkét nap, gyalog is 12 nap, az gyalogok 24 nap, harmadik, negyedik úr részéről egy lakosunk uraság négy marhájával 48 nap, ötödik és hatodik úr részéről felettébb térhessen, szükségéhez képest, számtalanul, az marhás marhával és gyalog, az marhátalan gyalog, úgy hogy száz napoknál is többre megyén és így ezeknek sem jövetelek, sem menetelek bé nem vétetődik. VII. Azon lakossaink, kik bizonyos napi számra dolgoznak földes urainknak, mind ekkoráig dézmát nem adtak, sőt még robotájoknak alkalmatosságokkal földes uraik által eledellel tartattak, hanem azon földes uraság részéről, kik szám nélkül, véghetetlenül dolgoztattak, azoktul őszi és tavaszi életekből nyolczadot vettek, az kender földrül két font kendert, melyhez feleségeknek két fontot onnat házul küldvén, azt is meg fonatta. Ezeken kívül egy pár tsirkét adtak, 's kukur itzájokat is meg dézmálta. VIII. Helységünkben egy puszta fél ház hely találtatik, mellyet köztünk lévő lakos bír. IX. Rész szerént szabad el menetelűek, de nagyobb részint örökös jobbágyok vagyunk. Signatum Balaton, die 3-ia Julii, 1770. Fő bíró Bertók Mátyás keze x vonása. Hites Bosa Péter keze x vonása és iffjabb Bosa Péter keze x vonása. Sigillo et notario carent. BAZmLt. BmLt. IV. 501/b. XXII. I. 320. BÁNFALVA I. Urbáriumunk nincsen. II. Contractusunk hasonlóképen nincsen, hanem minden féle kötelességünköt régtül fogva való szokás szerint cselekszük. III. Kész pénzül az uraságnak semmi némű adózást nem teszünk, hanem csak csupán szolgálunk és dézmát adunk.