Tóth Péter: Zemplén vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei. Tartalmi kivonatok (Miskolc, 1990)

A jegyzőkönyv szövege (tartalmi kivonatok)

133. (1.30.) Pelejthey Bálint eltiltotta Serédy Pétert, Serédy Albertet, Serédy Mátyást és Serédy Gáspárt Karos nevezetű birtok­részétől, illetve attól, hogy a mondott birtokrész bármiféle ha­szonvételeit a maguk számára beszedjék. 134. (1.30.) Wiczmándy Lajos protestációt terjesztett elő Zbu­gyay György ellen, azért, mert Zbugyay György Radvány, Hrabóc és Hosszúmező possessiók erdőiből az 1557. esztendőben a maga számára gyűjtötte össze a dézsma-sertéseket, s azokból mind a mai napig semmilyen részt sem adott ki neki. 135. (1.30.) Zbugyay György protestációt terjesztett elö Wicz­mándy Lajos ellen, azért, mert a nevezett az ő már kétszer felszán­tott szántóföldjeit a maga számára elfoglalta, valamint azért is, mert napszámosát megsebesítette. 136. (1.30.) Zbugyay György protestációt terjesztett elő Wicz­mándy Lajos ellen (idem contra eundem, lásd az előző bejegyzést), azért, mert a nevezett a maga számára elfoglalta és mind a mai na­pig a birtokában tartja a protesta lónak a két szántóföld terjedel­mű puszta telkét. 137. (1.31.) Thorma György protestációt terjesztett elő Butkay Péter ellen, azért, mert amikor a legközelebb elmúlt csütörtökön (április 6-án) egy asszonyt halászni küldött a Dusa folyóra, akkor a nevezett Butkay Péter erőszakkal elvette tőle hálóját és azt még most is magánál tartja. 138. (1.31.) Butkay Péter protestációt terjesztett elő Thorma György ellen, azért, mert a nevezett megfenyegette a protestáló egyik szervitorát,' hogy testvéreivel együtt megveri. 139. (1.31.) Rákóczi Mihály protestációt terjesztett elő az al­ispán úr ellen az alábbiak miatt: amikor az alispán úr közgyűlést hirdetett, hogy a PoEonyban tar­tott országgyűlésre követeket válasszanak, akkor nem törvényszék volt, hanem közgyűlés, amelyen tudniillik ítéletet hirdettek; -- őt arra senki sem hívta meg és nem is volt idézés alatt; -- a helyszín, ahol törvényt szolgáltattak, nem törvényszéki ülés, hanem közgyűlés volt; -- ő már akkor is megmondotta az alispán úrnak, hogy olyasféle fel­peres, akit csak Körtvélyessy György vitt bele a perbe, s már akkor

Next

/
Thumbnails
Contents