Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)
Üzemeltetés
Miskolc, 1897. június l-án. Alázatos szolgája Ádler Károly 9 V.főmérnök" Adler Károly kérésére a közgyűlés megbízta az építési szakbizottságot, hogy véleményezze a mérnöki hivatal átszervezésére vonatkozó javaslatot. A szakbizottsági véleményből az is kiderül, hogy a kért építészmérnöki állás a szabályrendeletben szerepei, tie a csekély fizetés miatt eddig betölteni nem sikerült. "Tisztelt Képviselő Testület! ... A tisztelettel alólirott építkezési szakbizottság, - ... tiszteletteljesen jelenti, mikép a városi mérnöki hivatal körébe utalt teendők száma, a város emelkedésével összeköttetésben álló építkezések folytán kétségtelenül szaporodott, - ezen kivül azt sem mulaszthatja el jelezni, hogy sok esetben oly ügyek is fordulnak elő, - melyek gondos előtanulmányozást, jól megfontoltságot s nagy műszaki ismeretet feltételeznek és igényelnek. Mindezen körülmények, a város jövőjére, - szabályozására és szépítés érdekeire tekintettel mintegy oda utalnak, hogy azon hivatalág szervezésébe, - melynek működése városunk életében maradandó nyomokat hagy, esetleg oly nyomokat is, melyeket vagy általában nem lehet, - vagy, ha lehetne is, csak nagy anyagi áldozattal lehet később reparálni, - mélyebben, egész komolysággal be kell pillantani, s azt helyi viszonyaink figyelembe vételével olymódon alkotni u jjá, - hogy az, ugy a személyzet számának elegendő volta, - mint a kifogásolt műszaki képesség és szorgalom tekintetében megfeleljen azon nagyhorderejű feladatoknak, melyek ezen hivatalra hárulnak . Fődolognak tartjuk tehát azt, hogy a mérnöki hivatal létszáma egy teljes szakképzettséggel bird, különösen az építészet terén jártas mérnöki állás betöltésével egészíttessék ki, és fontosságához mérten emeltessék, - az oldala mellé adandó uj mérnök fizetése is oly összegben állapíttassák meg, - mely lehetővé tegye, hogy ezen állásra oly egyén vállalkozhassék, a ki a hozzá fűzött várakozásoknak, ugy a szaktudomány, - mint szorgalom és tevékenységre nézve teljesen megfeleljen, tisztelettel megjegyezvén, mi-