Seresné Szegőfi Anna: Adalékok Miskolc város közlekedésének történetéhez (Miskolc, 1988)
Üzemeltetés
kép ezen mérnöki állás a szervezeti szabályrendeletben már felvéve van, - azonban az, többszöri pályázat közzététele után, hihetőleg az 1200 frtban megállapított évi javadalmazás keveslése miatt be nem tölthetett..." A szakbizottsági vélemény alapján a közgyűlés a szervezési javaslatot elfogadta, Ádler Károlynak megadta a kért fizetés emelést, az építészmérnöki státusz elégtelen, 1200 ft-os illetményét megemelte 300 ft lakbérrel és az építési díjak 20 X-os részesedésével, így a tanács ismét meghirdethette a másodmérnöki és a technikusi állást. A történet teljességéhez hozzátartozik, hogy Ádler fizetésemelését, melyről július 12-én döntött a közgyűlés, még novemberben is csak a mérnök külön írásbeli kérésére foganatosították. A létszámbővítések eredményeként az építészeti hivatal 1902ben már négy főt számlált: a hivatalfőnök főmérnök mellett az építész másodmérnök, a technikus, és egy rajzoló dolgozott."^ Az 1896-ban részletezett ügykörhöz képest azonban bővült a feladatkör az utcák, útvonalak, hidak tisztántartásának felügyeletével, a közterek, a parkok, a népkert gondozásával. így a hivatal egyik tagja, mint köztisztasági felügyelő működött. Kapott a hivatal egy további jogosítványt, a szakbizottsági tárgyalást nem kívánó magánépítkezések elbírálását és engedélyezését. Az egyre szaporodó magán és városi építkezések adták a legtöbb munkáját, így a mérnöki hivatal hamarosan építész centrikus lett. 1909-ben, amikor a város a törvényhatósági jogállás megszerzését követően átszervezte valamennyi hatóságát és hivatalát, ennek a szemléletbeli változásnak a szervezeti kereteit is megvalósítot12 ták. A számban megnövekedett szakbizottságok munkájában kettévált az építészet, a közlekedés; felállítottak egy építési szakbizottságot és egy kövezési és közvilágítási szakbizottságot. Ez utóbbinak hivatalból tagja volt a gazdasági tanácsnok, a városi mérnök, a tiszta főorvos, a rendőrkapitány és 12 bizottsági tag. Előadója és jegyzője az egyik városi mérnök volt. A szakbizottság feladata az útépítési és fenntartási, utca kövezési, tisztítási, öntözési és közvilágítási ügyekben véleményt nyilvánítani és javaslatot tenni. A mérnöki hivatal a szaktisztviselők mellett