Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
Ennek oka, hogy családja, illetve elődei három évszázada Miskolcon éltek, ezért is kérvényezte, s kapta meg 1912-ben a Miskolczy előnév használatát. Levéltári kutatásait a helyi napi- és hetilapokban jelentette meg, másrészt, s jelentős részben Szendrei János használta fel, akinek helyi megbízott kutatója volt. Sokat foglalkozott a város régi és új címerével, előbbit kutatta, utóbbinak a megszerkesztése kapcsán számos alkalommal keveredett nézeteltérésbe Leszih Andorral. (A városcímerben a hajdú alakja, a hold és a csillagok, az ő kívánságára szerepelnek, a Bors-Miskólc nemzetség címerképe, a pajzsőrként alkalmazott sas viszont nem kapott támogatást.) 1909-ban Nógrád megye főlevéltárosává nevezték ki. A miskolci sajtóval és a levéltárral a kapcsolatát mindaddig megtartotta, amíg háborús katonai szolgálatra be nem hívták. Szendrei János életművét és munkásságát méltató írása még 1914. május 31-én a Miskolci Naplóban megjelent, a következő dátum életéből egy gyászjelentés, amely a hozzátartozóknak hírül adta, hogy 1914. szeptember l-jén a Lemberg melletti csatában elesett. Miskolcon megjelent nekrológjában az alábbiak olvashatók. „A város utolsó történetírója 1914 augusztusában hősi halált halt. ízig-vérig miskolci volt. Családja a városnak egyik legősibb birtokosai közül való. O maga imádságos szeretettel ragaszkodott mindenhez, ami miskolci vonatkozású volt, ereklye volt az ő szemében. Miskolc város monográfiájának két utolsó kötetéhez rengeteg anyagot hordott össze Szendrei Jánosnak. És gyűjtötte akkor is, amikor kiszakadt a borsodi televényből és Nógrádba költözött. Akkor is, mielőtt a vármegye levéltárnoka lett volna, és amikor még miskolci lapok hasábjain mint újságíró ismertette színes, tarka történetekben a város múltjának egy-egy ismeretlen fejezetét." 459 NYÍRY DÁNIEL (Szászfa, Abaúj m. 1897. - Miskolc, 1932.) Középiskolai tanulmányait Késmárkon kezdte, majd Sárospatakon folytatta. Ezt követően Patakon, majd Kassán jogi tanulmányokat DOBROSSY I. 2003. 10. köt. 25-26. p. Fő munkái: Bükk alján (versek) Miskolc, 1903., Történetek (elbeszélések) Miskolc, 1905., Miskolczy Mihály. Budapest, 1912., A Miskolczy-Simon család története. Budapest, 1913., Nemesi iratok és címeres pecsétek Nógrád vármegye levéltárában. Balassagyarmat, 1911., Mindszenti Szendrei János. Miskolczi Napló, 1914. május 31., Régi sírok Miskolczon. Miskolczi Napló, 1904. november 5.