Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

tárgyi emlékekkel, ásatási anyaggal megvetette a Borsod-Miskolci Múzeum „régiségtárá"-nak alapjait. Vámbéry Ármin kíséretében két ízben járt és a magyar emlékeket kutatva hosszabb időt töltött Konstantinápolyban. A magyar hadtörténelmi emlékek című mun­kájával a tudományos fegyvertan alapjait rakta le. Az 1900. évi pá­rizsi világkiállítás munkálataival két éven át foglalkozott, amely­nek eredményeként a francia akadémia tiszti kitüntetését kapta (1902) . Munkásságának méltatói szerint Szendrei nem volt a szó igazi értelmében vett történetíró, hanem elsődlegesen a hadi emlé­kek, a fegyverek és a viselet szakértője. Munkássága áttekinthetet­lenül sokszínű, így Rákóczi Ferenc hamvainak hazaszállításakor elkészítette a fejedelem összefoglaló életrajzát is. 1912-ben érdemei elismeréséül mindszenti előnévvel magyar nemességet kapott, névírásában ekkortól jelent meg az „y". Miskolccal kapcsolatát mindvégig megtartotta, előadásokra rendszeresen hazatért, s ilyenkor a sajtó mindig nagy ovációval fogadta, példaképül állítva miskolciságát. Betegsége egyre inkább erőt vett rajta, s bár Miskol­con, az avasi domb oldalában szeretett volna megpihenni, marad­ványait a Kerepesi úti temető jelzett sírja őrzi a fővárosban. 458 MISKOLCZY SIMON JÁNOS (Miskolc, 1880. - Lemberg, 1914.) Iskoláit Miskolcon végezte, s 1899-ben tett érettségit a református főgimnáziumban. Ezt követően Sárospatakon, majd Budapesten 2­2 évig jogot hallgatott. Még nem kapta meg jogi diplomáját, ami­kor a miskolci Ellenzék című laphoz szegődött segédszerkesztőnek (1903) . A következő két évben a Miskolci Napló főmunkatársa volt (1904-1905). Jogászként Borsod vármegye levéltárosa, majd a Bor­sod-Miskolczi Múzeum könyvtárosa (1906-1907), később a Mis­kolci Sport Egylet alapítója és jegyzője (1908). Első kötetei Miskol­con jelentek meg, ezek történetek, várostörténeti írások voltak. 458 DOBROSSY I. 2003. 10. köt. 23-24. p. Fő munkái: A képzőművészet remekei. I­IV. köt. Budapest 1882-1885., Országos magyar ötvösmű-kiállítási emlék. Bu­dapest, 1884., Miskolcz város története és egyetemes helyirata, I-V. köt. Mis­kolcz, 1886-1911., Magyar viseletképek czímeres leveleinken. Budapest, 1892., Magyar hadtörténeti emlékek a külföldi múzeumokban. Budapest, 1894., A magyar viselet történeti fejlődése. Budapest, 1905., A diósgyőri vár története. Budapest, 1927.

Next

/
Thumbnails
Contents