Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
György nevét terjesztette fel. 1922-ben megérkezett a minisztériumi válasz, hogy a továbbiakban az intézmény hivatalos neve Miskolci Kir. Kath. Fráter György Főgimnázium lesz. Az 1924. évi XI. tc. az iskolát a legmagasabb szintű, a klasszikus latin nyelv mellett görög nyelvet is tanító gimnáziumok közé sorolta, amelyben változatlanul 8 osztályos rendszerben folyt a humán jellegű képzés. 424 A gimnázium arculatát, országos hírét az 1925-1937 közötti időszakban nyerte el, amikor az igazgatói beosztást egy nemzetközi hírű pedagógus, tudós-tanár, Vucskits Jenő látta el. A igazgató munkája során napi élő kapcsolatot alakított ki a tanulókkal, a tanárokkal és a szülőkkel egyaránt. Nagy hangsúlyt helyezett a diákok általános műveltségének fejlesztésére, a tanárokat pedig tudományos munkára is serkentette, hogy szaktárgyuk legújabb ismeretét is megoszthassák tanítványaikkal a modern pedagógiai módszereket alkalmazva. 1935 őszétől a 45 perces tanórák bevezetésével növelték a diákság délutáni szabadidejét, és így lehetőség nyílott az aktív sportolásra és önképzőköri tevékenységre. Ezekben a délutáni órákban rendszeressé váltak a tanári módszertani értekezletek és szőlői értekezletek. A folyamatos információáramlást az iskola rendszeresen megjelenő lapja, a Fráter biztosította. 425 A következetesen igényes, szigorú, alaki fegyelemre és sokat adó tanítás és nevelés hatására a Fráter Gimnázium a budapesti Áll. Zrínyi Reálgimnázium után az ország második legnagyobb tanulólétszámú középiskolájává fejlődött. Az 1924-1925. tanévben 827-en jártak a gimnáziumba. Az 1927-1928-as tanévben 900 volt a tanulók összlétszáma, s az oktatást 30 tanár végezte. 1932-1933ban a Fráter 16 osztályának már 981 tanulója és 32 tanára volt. Az elkövetkező évtizedben jelentéktelen mértékű létszámcsökkenés figyelhető meg ugyan, de a tanulók száma mindvégig 900 felett volt. 1944 végén 904 tanulót osztályoztak. 426 Az évenként megjelenő iskolai értesítők statisztikai adataira építve megállapítható, hogy a gimnáziumba járó tanulók társadal424 MÁDAI Gy. 1985. 77. p. 425 Fráter (A Miskolci Kir. Kat. Fráter György Gimnázium Ifjúsági Lapja) V. évf. 7. sz. 1938. ápr. 2-5.; MÁDAI Gy. 1985. 79-80. p.; TARCZAI B. 1999. 823-827. p. 426 Vö. LEHOCZKY A. 1970. 137. p.; ZSEDÉNYI B. 1929. 78. p.; MÁDAI Gy. 1985. 79. p.