Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
mi összetétele, a vallási hovatartozásuk szerinti megoszlása alig változott az első világháború előtti évekhez képest. Az 1930-as években és az 1940-es évek elején a diákok 2%-a volt csupán nagy-, vagy középpolgári családból származó, 17-17% körül mozgott a kisiparos, kisbirtokos, valamint a köztisztviselő családból való diákok száma. 15%-ot ért el a nyugdíjasok és munkások gyermekeinek aránya. A tanulók legnagyobb hányadát, 46%-át a kisvállalkozók, katonatisztek, vasúti- és postai altisztek, valamint a szabad szellemi (értelmiségi) foglalkozásúak (pl. ügyvéd, építész, orvos, gyógyszerész) gyermekei tették ki. Igen figyelemreméltó, hogy a legszegényebb rétegekből (pl. napszámos) származóak aránya is 3% körüli volt. A felekezeti megoszlást vizsgálva a római katolikus tanulók számaránya 70%, az izraelitáké 14%, a görög katolikusoké 11%, az evangélikusoké 3%, s végül a reformátusoké 2% körüli volt. A gimnázium tanulói közül átlagosan 250-en voltak bejárók. Többségük Miskolc 20 km-en belüli körzetébe eső településekről utazott be nap mint nap az iskolába. A bejárók 45%-a pedig (átlagosan 5060 diák) 21-60 km-es távolságban levő településekről. 427 Vucskits Jenő igazgató az oktatás egyik alapvető gondjának tartotta a bejáró diákok fizikai és szellemi leterheltségét, mivel „...hajnalban kelő, este hazaérkező szorgalmas, nehéz anyagi helyzetben levő diákok" tanulmányi eredménye messze elmaradt a többiekétől, nagyobb részük csak az elégséges szint elérésére volt képes." Vucskits igazgató a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlapban megjelent írásában a gimnázium kevésbé vagyonos diákjai számának növekedését azzal magyarázta, hogy „Megfelelő számban nincsenek gyakorlati pályára képző, gyakorlati ismereteket fejlesztő középiskolák. Ezért sok olyan diák is bekerül a gimnáziumba, aki jobban érvényesülne gyakorlati, technikai jellegű oktatási intézményben." 428 A második világháborút követő években az általános iskolai hálózat kiépülésével párhuzamosan a gimnázium tanulói létszáma folyamatosan csökkent, 1948-ban már mindössze 600 körül volt. 427 A miskolci Kir. Kath. Főgimnázium Értesítőinek statisztikai kimutatásai. 428 Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1935. szeptember. 15.; 1935. szept. 20.