Miskolc története 5/2. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
liak voltak. Szüleik társadalmi helyzete, foglalkozása alapján a diákok döntő része értelmiségi-, tisztviselő-, iparos-, bányász és kisbirtokos földművelő családokból jött. Vallásuk szerint 75%-uk volt átlagosan református, 8%-uk evangélikus, 8,5%-uk katolikus, 0,50,5% unitárius és görög katolikus és 7,5%-uk izraelita. Volt azonban olyan időszak, amikor az izraelita diákok száma elérte a 10%ot is. Az érettségizett diákok több mint fele általában katonai-, mérnöki, vasutastiszti, tanári és orvosi pályát választott hivatásul. 418 A második világháború éveiben kezdetben jelentősen megnövekedett a diákok száma, mivel a visszacsatolt vidékekről sok diák iratkozott be a gimnáziumba. A Ref. Leánygimnázium és Tanítóképző Intézet épületének katonai igénybevétele miatt a leánytanulókat is a Lévay József Gimnázium fogadta be. A német megszállást követően, 1944. december 20-án ezt az iskolaépületet is birtokba vette a katonaság, s ezután a még Miskolcon maradt diákok oktatását a Kossuth utcai internátusban folytatták néhány héüg. 1944. december 27-én kezdődött meg újból az oktatás a Kossuth utcai internátusban és Sajószentpéteren, ahová hetente kétszer utaztak ki a tanárok. 419 A Lévay József Ev. Ref. Reálgimnázium 1946. április l-jén vehette újból birtokba épületét. Az általános iskolák szervezéséről szóló törvényerejű rendelet értelmében a gimnázium elindította az általános iskola V. osztályát és így az 1945-1946. tanévben gimnáziumi első osztály már nem indult. A tanév, de különösen a rákövetkező, súlyos megpróbáltatásokat jelentett a tanári kar és az iskolát fenntartó egyház számára. Folyamatosak voltak az ellenőrzések s az új oktatási rendszer bevezetését sürgető intézkedések. Az 1946-1947. évben az V-VI. osztályok külön intézményként, Református Általános Iskola néven működtek, de a gimnáziummal közös tanári karral. 1947-ben az iskola tanári karának részt kellett venni „a parasztdolgozók számára gimnáziumi tanfolyam"-ok szervezésében Újcsanáloson és Putnokon. 418 A miskolci Református Lévay József Gimnázium Évkönyve az 1937-38., az 1938-39., az 1939-40. tanévről. HOM. HTD. Ltsz. 89.114.585-88. «9 HOM. HTD. Ltsz. 89.49.1.