Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

A XIX. század utolsó harmadában Miskolc főutcáján, s annak a Búza térig vezető folytatásában 58 kereskedőüzletet azonosítot­tunk a monográfia korábbi kötetében. 555 Négy évtizeddel később a kereskedelmi cégek száma közel megnégyszereződött. Az 1930-as évek első felében 202 szatócsüzlet, kiskereskedés, nagykereskedés, vagy magát már joggal áruháznak nevező üzlet kínálta sokkal in­kább gyári, mint kézműipari termékeit a vásárlóknak. A vásárló­képesség és a vásárlási igények is változtak, de a változás a lakos­ság számának és foglalkozási összetételének átalakulásában is tet­ten érhető. 1890-ben 30 408 fő, 1930-ban 61 559 fő lakosa volt a vá­rosnak. A zsidó lakosság aránya csökkent ugyan, de a 19,3%-ról 17,6%-ra történő változás mögött számuk megduplázódása, 4 968­ról 10 862 főre való növekedés mutatható ki. 556 Iparral az összla­kosság 35,4%-a foglalkozik, s ezzel Miskolc a magyar városok so­rában a 13. helyen áll, tehát aluliparosodott település (Diósgyőr és Pereces vasas, kohász, bányász lakossága nem szerepel ebben a statisztikában). A kereskedelemmel foglalkozók az össznépesség 12,8%-át jelentik, ami viszont Budapest után a 2. helyre emeli Mis­kolcot a magyar városok listáján. (A közlekedés 5,5%-kal az orszá­gos képben all. helyet jelenti. így a város iparforgalmi népessége az összlakosság 53,7%-a, amely Miskolcnak a 12. helyet jelenti az országos képben. Az ekkor még önálló Újpest áll az első helyen, de Miskolcot megelőzi Győr, Vác, Salgótarján, Pápa és Szombathely is.) 557 A Kereskedelmi és Iparkamara összeírása szerint 1934-ben 1605 személy foglalkozott kereskedéssel, de akik valamilyen üzlettel rendelkeztek, azok száma nem érte el az ezer főt. Közülük is a fele egyedül, segédszemélyzet nélkül (családi vállalkozásban) dolgo­zott. 558 A kereskedők száma mindig is kevesebb volt, mint az ipa­rosok száma, de jövedelmi állapotukat tekintve differenciáltabb volt a kép. A megélhetőségi szint és a gazdagság között lényege­sen nagyobb volt a különbség, mint az iparosok esetében. (1934­ben a kisiparosok száma 2215 fő volt Miskolcon.) 555 DOBROSSY I. 2003. 495^197. p. 556 DOBROSSY 1.1994.15-17. p. 557 RUISZ D. 1930.22. p. 558 B.-A.-Z. m. Lt. IX: 201. 738. doboz.

Next

/
Thumbnails
Contents