Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE
gott. A XX. század közepe előtt a helyi, de főleg a gyári készítésű cipők és cipészek „túlléptek" a XIX. század meghatározó lábbeliviseletén, a csizmán s legendás képviselőiken, csizmadiákon. A két bőrös ipar közötti ellentétet a bőripari szövetkezet megalakulása oldotta fel 1947-ben. 1948 februárjában a szövetkezet megalakította érdekvédelmi szervezetét a Bőripari Munkások Országos Szabad Szakszervezete Miskolci Csoportjaként. Az alakulásról készült dokumentumban feljegyezték, hogy „a bőriparban foglalkoztatottak összlétszáma 220-241 fő, a munkanélküliek száma pedig 13 fő". 274 Ez az oka annak, hogy az 1949. évi iparösszeírásban már nem szerepel sem „egyéni" csizmadia, sem „egyéni" cipész. A további szakmák csoportosításában a ruházati iparhoz hasonlóan lehetett foglalkozásokat sorolni a szépészeti iparhoz. Ez elsődlegesen a külsővel kapcsolatos kézműipari tevékenységeket vagy a megjelentést segítő kellékek előállításával foglalkozó mesterségeket jelenti. A miskolci címtárak adatai esetlegesek, a levéltári dokumentumok pedig hiányosak ezzel a „szakmai" csoporttal kapcsolatban, hiszen az ipartestületben ilyen nem volt. A szépészeti „ipar"-hoz soroljuk a paróka- vagy műhajkészítőket. Először hivatalosan az 1940-es években jelennek meg mint szabad foglalkozást űzők. A látszerészek 1930-ban kerülnek az iparosok közé, holott a szemüveg használata ezt megelőzően is természetes volt. Intim szakmának tartották a sérvkötőkészítőket, akikből 2-3 talált munkát és tartott fenn üzletet az 1930-as évektől. A fogápolásra, -javításra már nagyobb igény volt, hiszen a fogtechnikusok száma a vizsgált időszakban 21-26 fő között változott. Két évszázadnak kellett eltelni ahhoz, hogy a borbély ne végezzen „felcser-" vagy orvosi tevékenységet. A szakmák differenciálódása, a specializáció eredményeként az első világháború után a borbély már csak a haj „fodoríttatását" végezte. Miskolcon nincsenek pontos adatok e szakma terjedéséről, de annyi bizonyos, hogy a kimutatások csak az 1940-es évektől tesznek különbséget a férfifodrász és a női fodrász között. Utóbbi egyben kozmetikus is volt. A foglalkozási címtárak szerint a 130-150 fodrász közül L A volt a női, Z Á számarány a 274 BERÁNNÉ NEMES É.-ROMÁN J. 1984. V. köt. 436-437. p. 223. sz. dokumentum.
