Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

kárpitos 18 23 27 26 kékfestő 5 4 4 4 kosárfonó 4 2 5 3 Fatelep-tulajdonos (iparszerűen) 7 fazekas 6 7 7 4 fésűs (szarufeldolgozó) 2 2 1 1 gombkötő (paszományos) 1 1 1 kályhás 4 7 7 1 nyomdász 10 10 11 16 10 könyvkötő 9 9 2 kötélgyártó 4 4 4 4 Az asztalos és a „társ-mesterségek" a két háború között három szakmában fejlődtek jelentősen. A lakásforgalom felszabadulása, a fellendülő építkezések állandóan egyenletes és magas foglalkoztatottsággal tartották a tetőszerkezet-készítőket, az ácsokat, valamint a lakásbelsőt alakító (nyílászárókat készítő) épületasztalosokat, másrészt a bútorasztalosokat. Ugyanilyen egyenletes volt az igény a kárpitosokra. Az igaz, s majd a gyáripar vagy a kereskedelem forgalmánál tűnhet ki, hogy a bútorasztalosok számára „egyre veszedelmesebb versenytársak lettek a bútorgyárak, amelyek a technikai előnyöket kihasználva lényegesen olcsóbban termeltek. A gyáraknak kedvezett a bútorkészítés uniformizálódó jellege, a díszítés nélküli szériagyártás. Megindult az asztalosüzemek specializációja: pl. konyha-, gyermek-, iroda-, előszobabútor-készítő vállalatok alakultak. A specializálódás során előtérbe kerültek a fapótló anyagok, azok használata."

262 Egyes gyárak, mint pl. a Kim Lajos féle üzem már rézbútorokat, ágyakat gyártott, de megjelenik a bőráruhoz vagy a cipőhöz hasonló bútorkereskedelem. Miskolc város 1938/1939-es címtára 8 bútorkereskedést tüntet fel, s közülük legnagyobb a Széchenyi utcán működő Miskolci Faárugyár Rt. bútorlerakata.

263 A faipar egy-egy különleges szakmát is megőrzött. Az a város, amelynek lakossága 1920-1943 között 56 982 főről 73 362 főre növekedett, s amelynek iparostársadalma a lakosság 20%-a, a kézművesiparosoké pedig 3-4%-a volt, el tudott tartani „ősi mestersé262 SZULOVSZKY J. 2005. 281. p. 263 A Magyar Jövő címtára, 1939.107. p.