Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

1912-1920 között nem változott Miskolc művelés alatt álló hatá­rának nagysága, s ezen belül az egyes művelési ágak területe sem. Tehát az első világháború alatti kényszergazdálkodás nem módosí­totta a birtokszerkezetet a művelési ágak arányát. A táblázat adataiból pedig az alábbi következtetéseket vonhatjuk le. 1920-1950 között Miskolc művelés alatt álló határa, s ezen belül a művelési ágak aránya szintén nem mutat számottevő változást. A szántó, a kert, a legelő, az erdő és a művelés alól kivett terület né­hány tíz kh (a művelés alól kivont 250 kh) növekedést mutat. Utóbbi összefüggésben van az 1920-ban kiosztott háztelkekkel, de ugyanez vonatkozik a nagy építkezések kezdetére, a 3 éves terv végére, ill. az első 5 éves terv (1950-1954) indítására. Ezt mutatja a városi tanács mezőgazdasági osztályának jelentése, amely 1951-ben 1756 kh-dal kevesebben adja meg a szántóterület nagyságát, mint az volt 1948­ban. A további területcsökkenést indokolva rögzítették, hogy „a kü­lönféle építkezések címén, így az egyetemi építkezésekre 50 kh-at, az úttörőpark részére 68 kh-at, a cementgyár építésére 75 kh-at, az építkezésekkel kapcsolatban a vasútvonalra 5 kh-at, összesen 198 kh szántóföldet vontak ki művelés alól." 179 A rét területe is több, mint 200 kh-dal csökkent, de a szőlőkultúra újraélesztésére tett kísérletek 1935-től 1951-ig (sőt tovább is) éppúgy eredményesek voltak, mint ahogy ugyanebben az időszakban növekedett a kertkultúra, a kerté­szet területe is. Ez utóbbiban Szirma és Miskolc területe változott, s mint az adatok bizonyítják, a miskolci bolgárkertészet kívánt na­gyobb területet. A művelés alól kivont területek növekedése és a megművelt területek változása összefügg a városi építkezésekkel, új ipari üzemek létesítésével. Ez magyarázza, hogy 1948-1951 között Nagy-Miskolc művelési áganként összegezett területe közel ötezer katasztrális holddal (41162-ről 36 297-re) csökkent. Fontos az összlakosságon belül a mezőgazdaságból élők arányá­nak változása. 1928-ban (már Nagy-Miskolc adatai szerint) 5776-an, 1941-ben 6 816-an, 1950-ben 3054-en, a szövetkezetesítés hatására 1951-ben 4052-en éltek mezőgazdaságból. Az összlakossághoz vi­™ B.-A.-Z. m. Lt. XXIII-111. 520-13/1/1951.

Next

/
Thumbnails
Contents