Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)
VÁROSPOLITIKA, KÖZTÖRTÉNET
nuitás érdekében". Március 26-án rövid sajtóközlemény tudatta, hogy „A megyei és a városi direktórium önmagát Pelyhe Jánossal egészítette ki". Ezzel a változással kialakult Borsod megye és Miskolc város politikai vezető testülete. A radikális párt miskolci szervezete, amely zömmel helyi liberális értelmiségiekből toborzódott, március 22-én ülést tartott, melyen Koller Ferenc elnök javaslatára deklarálták a párt feloszlatását és a szocialista pártba való beolvadását. 37 Hasonlóan „lelkes" értekezleten, április l-jén az alsó- és felsőborsodi református lelkészek, Tóth Béla esperes javaslatára, testületileg kérték felvételüket a pártba. A belépési nyilatkozatot 57 jelenlevő lelkész írta alá. 38 A miskolci tanulóifjúságot Nagy Ferenc és dr. Szerényi Nándor tanárok vezették. Ok álltak a Galilei-kör élén, mely minden iskolában a diáktanács megválasztásával együtt jött létre. Miskolcon az állam és az egyház szétválasztásáról szóló rendeletet gyorsan hajtották végre. Az első híradás éppen az alapítványi katolikus főgimnáziumot említi, mint amelyikben eltávolították a vallási jelképeket, és már nem tartották meg a hittanórákat. 39 A Tanácsköztársaság helyi szervei csakhamar hozzákezdtek a magántulajdonban lévő gyárak, üzemek, bankok szocializálásához. A frissen megválasztott régi-új szociáldemokrata vezető Reisinger ugyan megpróbálta az események menetét lassítani, ami ideig-óráig sikerült is. Az egyik ülésen a szocializálásról ezt fogalmazta meg: „abban nincs nézeteltérés, hogy a szocializmust akarjuk, ez be is fog következni; de ennek helyes mederben kell megtörténni". 40 Annak ellenére, hogy a szocializálásról szóló rendelet március 26-án jelent meg, 41 a megye ipari és bányaüzemeinek sorsáról csak az április 7-én a Kereskedelmi és Iparkamara nagytermében megtartott értekezlet döntött. A város és a megye (valamint a meg nem szállt Abaúj és Gömör megyék) termelési biztosává a Kormányzótanács Tribuszer Károlyt nevezte ki. Az iparkamarai értekezleten a 37 Miskolci Vörös Újság, 1919. március 25. 38 Reggeli Hírlap, 1919. április 3. 39 Reggeli Hírlap, 1919. március 27. 40 Reggeli Hírlap, 1919. március 24. « Vö. IMRE M.-SZŰCS L. (szerk.) 1986.