Miskolc története 5/1. 1918-1949-ig (Miskolc, 2007)

VÁROSPOLITIKA, KÖZTÖRTÉNET

Bár a hivatalos politika szintjére nem emelkedett, a közhangulatban benne volt, hogy ha a bukott háborúért a zsidók a felelősek, akkor ennek következményeiért, így Trianonért, azért a súlyos társadalmi helyzetért, amely az 1920-as évek jellemzője, szintén őket terheli a felelősség. A megfogalmazott törvény ennek ellenére elsősorban szociálpolitikai megoldást kínál, tehát nem kultúrpolitikai, még kevésbé „faji" vagy kisebbségi, népcsoportokat érintő problémát igyekszik megoldani. Bár gyakorta napirendre került téma volt - közvetett vagy közvetlen formában - az országgyűlésen a numerus clausus, mégis 1928-as módosításáig 1925-ben foglalkoztak vele először elmélyülten, támadva vagy védve egyaránt. Ez a vita fontos volt a hozzászóló személyek miatt is. Az igaz, hogy Bethlen István miniszterelnök nem foglalt állást a kérdésben, de Peyer Károly szociáldemokrata képviselő (1881-1956) az eltörlését sürgette, Klebelsberg Kunó kultuszminiszter pedig éppúgy védelmébe vette, mint Eckhardt Tibor (1888-1972) képviselő. (Ekkor még nem Miskolc országgyűlési képviselőjeként.) Vázsonyi Vilmos (1868-1926) ekkor mondta el utolsó nagy beszédét az ún. zsidókérdésről. A két alkalommal is igazságügyi miniszteri tárcát, majd választójogügyi miniszteri tisztet is betöltő politikus a Polgári Demokrata Párt vezetője volt, s a következő évben hunyt el. Mint az 1920-as törvény megszületésétől szinte mindenki, ő sem tudott elszakadni attól a „közvélekedés"-tői, amely a trianoni tragédiát a zsidóság nyakába kívánta akasztani. Másrészt viszont reagálnia kellett arra is, hogy a trianoni szerződés nemzetiségi és vallási kitételei nem alkalmasak a zsidóság státusának megítélésére. „A trianoni szerződésnek ismeretes pontja azt követeli - mondja Vázsonyi -, hogy nemzetiség és vallás szerint különbséget polgárok között ne tegyenek. Soha a trianoni szerződésnek erre a pontjára hivatkozni nem fog (ti. O), mert a trianoni szerződés, amely megcsonkította Magyarországot, amely tehát a nemzet gyásza, nem lehet a zsidó vallású magyarok jogainak erőforrása."

390 Figyelmet érdemel Eckhardt Tibor, a későbbi miskolci képviselő (1931-1932, 1935-1939) többszöri megjegyzése. A könnyebb érthe390 VÁZSONYI V. 1927. II. k. 445. p.