Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

A feljegyzésekben többször felbukkan ebből az időből Woronieski (Vorenenski) János neve. Lieb Ferenc edelényi működését megelőzendő 1765-ben ő is dolgozott a kastélyon. Jávor Anna a lengyel származású művésszel kapcsolatban arra a megállapításra jut, hogy Liebhez képest szerény színvonalú feladatokat láthatott el. Amikor Miskolcon neve említésre kerül, valószínű az ekkor építtetett Almássy József-féle és a görög kereskedő, Grabóczki János-féle házakon dolgozhatott. (Ez utóbbi a Rákóczi utca 14. sz. épület, ma is meglévő, belső díszítése közeli rokonságban áll a legszebb északmagyarországi világi falképpel, ami Tokajban úgyszintén a görögökkel kapcsolatos, s a kereskedő kompánia székháza volt.) A XIX. század első felében Miskolcon csupán a festészetből egyetlen művész sem tudta családját eltartani. Azért mégsem volt e téren magára hagyatva a város. Leginkább kassai képírócéh tagjai elégítették ki a miskolci polgár arcképfestési igényét, ugyanakkor a színház dekorációs munkálatai mellett alkalmanként portréfestészettel, de történelmi allegorikus képekkel foglalkozó „kulturális ezermesterek" éltek a városban. Ilyen volt Telepy György (1794-1885) és Wándza Mihály (Perecsen, 1781-Miskolc, 1854). Wándza aztán egész dinasztiát alapított, s több generáción keresztül eredményesen munkálkodtak a városban. (Unokájáról, Forstné Váncza Emmáról a későbbiekben lesz szó. Mindketten nagyon hasonló pályát futottak be. Erdélyi színtársulatokhoz szegődtek, s eredetileg lelkész családban nevelkedtek. Színésznek álltak és díszletező feladatokat is elláttak társulatuknál. Wándza Mihály előbb Kolozsvárott, majd Bécsben tanult festeni aholis az egri származású Hessz János Mihálynál, majd a híres Függernél képezte magát. 1818-ban tűnik fel városunkban, s a történetíró Szendrei János monográfusi mélységgel foglalkozik munkásságával, amit mintegy elfelejtett történelmi festészetet ismertet.

483 A színpadi díszletektől inspirált nagyméretű tablói mára már csak címeikben maradtak fenn. (Ferenc császár koronázása, Zrínyi Miklós szigetvári kirohanása, Mátyás király és Beatrix hercegnő találkozása, Mária és Zsigmond herceg eljegyzése). A sokalakos, életnagyságú figurák összekomponálása komoly felkészültséget igényelt. 1828-ban Pesten egy rögtönzött műtermi kiállításon azokat be is mutatta a nagyközönségnek, több arckép és csendélet kíséretében. Ezek festői