Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
készség alapozza meg Lévay és „a népies-nemzeti költői irány" költészettörténeti jelentőségét. 403 Az „ép műösztön" és „formaközvetítő képesség" teszi alkalmassá Lévayt arra is, hogy műfordításokkal (többek között Shakespeare- és Moliére-darabok, valamint Longfellow- és Burns-versek átültetésével) gazdagítsa a magyar irodalom európai kapcsolatrendszerét. A LÉVAY-ÖRÖKSÉG MINT NORMATÍV HAGYOMÁNY A Lévay-jelenség megértéséhez azt is látnunk kell, hogy az irodalmi közvélemény nem csupán a „népi-nemzeti" hagyományok lelkiismeretes őrzőjét és átörökítőjét tiszteli az öreg poétában, de valamiféle modernségellenes jelképet is lát benne. 404 A Lévay által megtestesített hagyományőrző mentalitás alapvetően meghatározza a miskolci irodalmi- és közéletet. Az 1899-ben alakult Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeum-Egyesület főtitkára, Balogh Bertalan például teljes meggyőződéssel hangoztatja: „'Nem kell modern ember.' Ez a négy szó rövidesen olyan speczialitása lesz Miskolcnak, mint a 'kocsonya'." 405 Tipikus (miskolci) költői önmeghatározásnak tekinthető Miskolczi Simon János Az én múzsám című költeménye is: „Az én múzsám nem a nagyvárosoknak / Kábító, fülledt légkörében él, / Nem jár zsúrokra és lóversenyekre / S csiklandó témáról nem beszél. / Szeczessziós, feltűnő frizurába / Nem göndöríti éjsötét haját / S egészségtől pirosló tiszta arcza / Krémet, rizsport, illatszert sose lát." 406 Míg azonban a Miskolczi Simon-féle poéta „árván" érzi magát „a mai modern emberek között" és idegenkedik a nagyvárosok „kábitó, fülledt légkörétől", addig Kaffka Margit éppen a fővárosba („az én édes, bűnös isteni metropolisomba" 407 ) menekülne Miskolcról. A pályakezdő írónő Miskolcot „unalmas, pókhálós csizmadiavárosnak" látja, és a szellemi ottliontalanság, a művészi életből való ki«» Erről lásd: KOVÁCS K. 1965.168. p. 4lH Az 1911. évi jubileumi ünnepség akár antimodernista demonstrációként is értelmezhető lenne. A laudációkban ugyanis az implicit korkritika váltakozik az olyan (nyíltan oppozíciós) retorikai formulákkal, amelyek az ünnepelt által képviselt erényes múltat az elkorcsosult jelennel állítják szembe. Lásd például: SZERÉNYI S. 1912. 96. p. 405 Miskolczi Napló, 1902. június 7. 4l * MISKOLCZI S. 1899. 7. p. 41)7 Levele „Ö nagysága N. Szabó Hedvig úrhölgynek" (1903. febr. 8.) = ROLLA M. 1980. 130. p.
