Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
ka elvárt volna. 1939-1944 között viszont úgy alakult az ország sorsa, hogy természetesnek tarthatjuk a lap 1944. április 16-án történt betiltását.) A Borsod Miskolci Értesítőt megjelenésétől megszűnéséig (18671903) elsősorban Borsodként ismerte a közvélemény, majd később a kutatók is. Megjelenésének tizedik évében, 1886-tól tekintették a Borsodmegyei Gazdasági Egylet hivatalos lapjának, 1903-ban pedig az vezetett beolvadásához, hogy a belügyminiszter rendeletére ekkortól minden vármegyének alapítani kellett egy kizárólagos, hivatalos megyei orgánumot. A miskolci lapok történetében kiemelkedően sok az a 37 év, amelyen keresztül az Újság megjelent. Ez nemcsak 1875-1905 közötti egységes kormányzati ciklusnak és a lap irányultságának, hanem azoknak a szerkesztőknek szólt, akik „jegyezték" a lapot. így 1867-1884 között Rácz Ádámnak, 1884-1902 Miskolczy Pálnak, 1902-1903 között Forster Rezsőnek köszönhető, hogy a lap a közérdeklődés homlokterében maradt. Rácz Ádámról, mint nyomdatulajdonosról előzőekben szóltunk (1834-1884). Miskolczy Pál (1851-1902) tállyai születésű volt, s 1872-ben került Miskolcra, mint joggyakornok. 1877-től a megye szolgálatába szegődött, mint aljegyző, később mint árvaszéki tisztviselő. A művészetek, főleg a zene iránt érdeklődött, s nagy harcosa volt a miskolci zeneiskola megalapításának. Nagy számban jelentek meg írásai, a szerkesztésen túl külön érdeklődéssel fordult az aktuális társadalmi problémák felé. A deszka-temetőben található síremléke. 281 A lap harmadik szerkesztője Forster Rezső volt (1833-1911), aki ugyan nem írt, de nyomdai munkásságáról, kiadói tevékenységéről másutt már szót ejtettünk. 282 A Borsodmegyei Lapokhoz - belügyminiszteri rendeletre - bár 1903-ban csatlakozott a Borsod Miskolci Értesítő, a lapot 1881-ben a Miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara alapította. (A kamara az ezt megelőző évben jött létre Miskolcon.) A lap célkitűzéseit a következők szerint fogalmazta meg: „...társadalmi életünk, bajaink, fogyatkozásaink orvoslására, tan- és nevelésügyünk fejlesztésére, egyleti- és közéletünk emelésére akarunk közrehatni. ...Véleményünk független lesz, nincs subvencionk és nem keresünk, mely megvesztegesse azt..." 283 A lap szerkesztési és kiadási feladatait a kamarai titkár, Ko281 SZENDREI J. 1911. V. köt. 315-316. p. Nekrológjai: Miskolczi Napló, 1902. április 15., Borsod, 1902. április 14., Budapesti Hírlap, 1902. április 25., 103. szám. 282 THURZÓ NAGY L. 1964. II/B. köt. 146-147 lapon a Borsod c. lapról írt. 285 THURZÓ NAGY L. 1965. II/B. köt. 148. p.