Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
KULTÚRA ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET
galmazták. A neoabszolutizmus időszakában közigazgatási-politikai döntés helyi szinten alig született a borsodi megyefőnök befolyása nélkül. Jogköre kiterjedt a - korábban zsidó „belügynek" számító hitközségi működéssel kapcsolatosan felmerülő, operatív gondok kezelésére is. Az izraelita panaszokkal összefüggésben a megyefőnök látta el a városi főbírót instrukciókkal, megállapítván, hogy a zsidó vezetés „eléggé hű és mívelt egyénekből" állíttatott és miután „a jelen kivételes állapotban a községi elöljáróság választás útján meg nem alakíttathatik, hanem csak ki nevezés által eszközöltethetik - a mostani héber elöljáróságnak újabb rendezésére semmi alapos körülmény fenn nem forog." A zsinagógában azzal a megjegyzéssel olvasták fel a megyefőnöki döntést, hogy „a héber község minden egyes tagja, felsőbb helyen ki nevezett elöljárói iránt a kellő figyelmet és engedelmességet megadni büntetés terhe alatti kötelességének ismerje." 97 A hatóság - presszionálva a jogosan elégedetlenkedőket - az általa kreált elöljáróság iránti túlzott részrehajlásával meggyorsította az izraeliták belső konfliktusainak elmérgesedését. Kirívó visszaéléseknek kellett ahhoz történni, hogy az erőszakkal életre hívott és hivatalban tartott hitközségi vezetés privilegizált helyzete meginogjon. Dehonesztáló, hogy éppen egy szent ügy, az 1855-ben megindított templomépítés (melynek részleteit a következő fejezet ismerteti) kapcsán került sor minderre. A finanszírozásra létesített pénzalapot meglehetős „nagyvonalúsággal" kezelték a hitközségi vezetők, így már a munkálatok korai fázisában anomáliák jelentkeztek a kassza körül. Vármegyei vizsgálat derített fényt a hiányosságokra, az elöljáróság több tagja kompromittálódott, a hitközségi jegyző ellen bűnvádi eljárás indult s az elmarasztaló ítélet nyomán be is börtönözték e bizalmi állás korábbi betöltőjét. 98 A kínos eset után az elöljáróságot az év végi imaházi számadások bemutatására kötelezte a megyei hatóság, emellett továbbra is viszolygott a hitközségi vezetőség szabad választásának engedélyezésétől. Módosult annyiban a gyakorlat, hogy Borsod megye főispáni helytartójának jelöltjei közül, főbírói ellenőrzés mellett, végső soron maguk „választhatták" elöljáróikat a miskolci zsidók. Előfordult, hogy e jogukkal nem kívántak élni, olyankor a főispáni helytartó rezignáltán megjegyezte, hogy a közösség „rejtélyes fondorlatok következtében az elöljárói választásba nem bo-