Miskolc története IV/2. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

NÉPESSÉG ÉS TÁRSADALOM

Az előzőekben más foglalkozási kategóriáknál láttuk, hogy az eredeti foglalkozás mellett milyen jelentősége volt a házbirtoknak. A háztulajdon azonban önmagában kevés volt ahhoz, hogy tulajdonosát hosszabb ideig benn tartsa a virilisek között. Ahhoz legalább akkora bérház kellett volna, mint Weidlich Pál kereskedőé. Ennek hiányában a csupán a háztulajdonuk adója alapján bekerült személyek hamar kihullottak a legtöbb adót fizetők közül. Nem jutott tovább a belépés événél ennek a rétegnek 35%-a. Az ötödik év végére pedig kiesett az egész csoport 80%-a. GAZDASÁGI ÉS SZELLEMI TŐKE (Szabadfoglalkozású értelmiség) E csoportban arról a 65 ügyvédről, 15 orvosról, három építészről és nyolc gyógyszerészről, lesz szó, akik elég vagyonosak voltak ahhoz, hogy 1872 és 1917 között felkerülhessenek a legtöbb adót fizetők névjegyzékére. E foglalkozások közös jellemzője, hogy művelésükhöz magasabb iskolai végzettség szükséges, ugyanakkor különbség van az eredményes működéshez szükséges tőkebefektetés mértékében. A gyógyszerész egyúttal vállalkozó is, aki jelentős tőkét kénytelen árukészletbe fektetni. Választ keresünk arra a kérdésre, hogy egyéb vállalkozásokban való részvétel nélkül, pusztán a szellemi foglalkozás jövedelméből válhatott-e valaki a gazdasági elit részévé a gazdaságban érdekeltekkel szemben, illetve ha azzá vált, rajta keresztül érvényre jutottak-e a kultúra érdekei a városvezetésben? Az önkormányzati testület vizsgálatakor, a 2.1. fejezetben már láttuk, hogy az 1872-es képviselő-testületben meglehetősen magas volt azoknak az értelmiségi tagoknak az aránya, akik 1848 előtt is politikai jogok birtokában voltak. A régi nemesség képviselői ők, akik többnyire jogi végzettséggel rendelkeztek, amelyet Sárospatakon vagy Késmárkon szereztek, többségük az ügyvédi vizsgát is letette, de lelkész is akadt köztük. Összekötötték őket a közös iskolai hagyományok, a jurátusként szerzett országgyűlési gyakorlat, ahová - egykorúak lévén - nagyjából egyszerre is indultak, ahol a reformkori politikai viták termékenyítőén hatottak az újra fogékony ifjakra. Hatással voltak rájuk az iskolai önképzőkörök, mint például a sárospataki joghallgatókra a „Nándor vármegye" és a „Páncél-vármegye" nevű önképzőkör, amelyek kereteiben a vármegyei gyakorlatot re-