Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

nyokkal, nyers- és üzemanyagokkal kicsiben és nagyban kereskedők. Ezek erőteljesen kötődtek a piacokhoz, vásárokhoz, illetve a Búza térhez és környékéhez, elsősorban a város kereskedelmi és ipari központjához, amely a Gömöri pályaudvar és a Zsolcai kapu volt. (Ezekről a piacokkal, vásárokkal kapcsolatban a későbbiekben foglalkozunk.) A város élelmiszer üzleteinek, kisebb-nagyobb boltjainak a száma 1862-ben 90,1895-ben 174,1912-ben 160 és 1927-ben 218 volt, ami azt jelenti, hogy a vizsgált időpontok sorrendjében 1000 lakosra 20, 5.7, 3.1, majd 3.5 darab bolt jutott. Az üzletek száma ugyan a hat évtized alatt két és félszeresére nőtt, de a lakosság növekedéséhez képest valójában mégis csökkent. Természetesen a minőség és az árukínálat lényegesen megváltozott, hiszen 1862-ben egy „minden élet árús" bolt, s 1912-ben a Weidlich-féle fűszerkereskedés semmilyen vonatkozásban nem hasonlítható össze. Az 1911-ben átadott négy emeletes bérpalota 30 lakásnak és 24 üzletnek adott helyet. Ezért nevezhetnénk a XX. század első miskolci üzletközpontjának. Meghatározó „egysége" Weidlich Pál „Fekete Kutya" fűszer-, bor-, ásványvíz és magkereskedése volt, a korabeli sajtó szerint több száz féle árut kínálva a vevőközösségnek.

697 Az 1848-1918 közötti évtizedekben a „fűszer és gyarmatáru", avagy az élelmiszer számának vitathatatlanul a legkiemelkedőbb egyénisége Weidlich áll (1862-1946) volt, természetesen ugyanazzal a családi, rokonsági háttérrel, mint akik hozzá hasonlóan kiemelkedtek a város társadalmi, gazdasági életéből. Mint fiatal kereskedőt, Baross Gábor kereskedelmi miniszter vette pártfogásába, s Belgrádba, Athénba, Kairóba, Alexandriába és Konstantinápolyba küldte tanulmányútra. Ezt követően a bécsi „Schwarzer Hund" drogériában dolgozott néhány évet. Miskolcon 1881-ben vette át apósa, Máhr Károly üzletét, akinek apja 1756-ban alapította meg a „Fekete Kutya" fűszerkereskedést. A cégér átkerült 1912-ben az új palotára, s annak államosításáig márkajel volt Felsőmagyarországon. Az üzlet csemege részét fővárosi színvonal jellemezte. A helyi sajtó szerint „minden külföldi elnevezésű étel, vagy fűszer valóban külföldi, vagy a megfelelő országrészből való volt. így a túró Liptóból, a bécsi virsli Bécsből, a kassai sonka Kassáról, a prágai Prágából, a sajtfélék Svájcból érkeztek. ...Az üzlet legnagyobb nevezetessége a mezőgazdasági vetőmagvak voltak. Kül697 Ellenzék, 1912. február 19.