Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

szerszámgyártás). Az építőanyag-iparon belül külön mutatjuk be a durvakerámiát gyártó tégla- és cserépüzemeket a finomkerámiához sorolható kőedény-, majolika- és kályhagyártást, azbesztpala-, cementgyártás és a mészégetést A fafeldolgozó-iparon belül a fűrészüzemeket, bútorkészítő és kaptafagyártó üzemeket vettük számba. Az élelmiszerfeldolgozó-iparon belül a sörfőzés és -gyártás, a szeszgyártás, a malomipar, a cukorka- és konzervgyártás vállalatait mutatjuk be. Végül az 5. iparág, a papírgyártó-ipar, s a 6., a textiliparhoz tartozó ipari kezdeményezések ismertetésére vállalkoztunk. Mindazon esetben, ahol a korszakunkat megelőzően egy-egy vizsgált iparágban, a manufakturális korban voltak ipari kezdeményezések, pl. tégla- és cserépégetők, edénygyártó manufaktúrák, sörfőzők, keményítőgyártás, papírkészítő vagy textilgyártó fabrikák, akkor azokat sem hagytuk figyelmen kívül. Azon törekvésünket, hogy a gyáripar előtti korszak manufaktúráinak a számba vételére is törekedtünk, azért tettük, mert szerettünk volna egy-egy iparágat úgy bemutatni a fejlődésében, ahogy annak a kezdetei kitapinthatóak. Ez a, mondhatni korszakhatár előtti kitekintés arra is lehetőséget nyújt, hogy a gazdaságtörténeti szakirodalomban rögzült téves értékelést korrigálhassunk. Nevezetesen arról van szó, hogy máig elterjedt álláspont, hogy a hazai manufaktúrák a fejlődésben megrekedtek, s nálunk Magyarországon nincs töretlen út a manuaktúráktól a gyáripar létrejöttéig, mint Nyugat-Európában. Ezt a téves állítást cáfolja a Fazola-hámor alapításából született diósgyőri vasgyár, a diósgyőri papírmalomból modern gyárrá lett vállalatok múltja éppen úgy, mint a manufakturális alapítású miskolci városi sörfőzde története, vagy a miskolci kőedény- és téglagyártás históriája. A kézműves, kisiparos, kézműiparos fogalma mind a hivatalos kamarai forrásokban, mind a történeti irodalomban tisztázott és egyértelmű, vagyis mindazokat a mesterembereket értjük alatta, akik saját gépeikkel és többnyire maguk állították elő megrendelésre és piaci értékesítésre a terméket, készárut. A kézműiparos általában az 5 főn aluli vállalkozásokra vonatkozott, az 5-10 segédet vagy munkást alkalmazó vállalkozásokat a kisiparba sorolták, míg a 10 főn felülieket már középüzem, középipar elnevezésekkel illették. Hasonló fogalomzavart okoznak a „gyár" és „gyárszerű üzem" megnevezések olyan esetben, amikor néhány fős műhelyről van szó. A történeti statisztika egyértelműen gyárnak a 100 főn felüli alkalmazottat, mun-