Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE
käst foglalkoztató üzemet vállalkozást tekinti. 247 A XIX-XX. század fordulóján gyárnak nevezték a 2-3 fővel termelő sörfőzőt éppúgy, mint az ecetfőzőket és a szeszfőzőket, vagy a szikvízgyártókat. Gyárként említették 1912-ben a Fried-féle vasöntödét és gépgyárat, holott csak 17 alkalmazottja volt. A bútoriparban a Szőke Pál asztalosmester saját műhelyét „bútorgyárnak" titulálta, holott felszerelése nem volt különb egy kisiparosénál. Más esetben, amikor vitán felül áll, hogy gyár méretű vállalatról van szó, például a MÁV Vasúti Járműjavító Üzeme esetében, az a szerény „Vasúti Műhely" elnevezést használja. Kétség kívül a történeti statisztika szerint Miskolcon gyárnak a MÁV Vasúti Műhelye, Deichsel drótgyára, Guttman-Zeilendorf kötszövőgyára és a Borsod Miskolci gőzmalom városi üzeme minősült annak. Szigorúan véve az üzemi hivatalos létszámadatok alapján a korszakban nem minősíthető gyárnak a diósgyőri papírgyár, mert 100 fő feletti vállalatként csak 1930-ban írták össze először. E tanulmány írásánál az általunk használt üzem méretek a következők: kisipari műhely 1-10 fő közötti létszámú vállalkozás, amelyeket nem vizsgáltunk. Kis üzem az, ahol 10-30 alkalmazott dolgozik, középüzem a 30-100 segéddel vagy munkással létező termelő vállalat. Végül gyár a 100 dolgozó feletti ipari üzem. A gyárstatisztikák legnagyobb problémája, hogy a tulajdonosok a valóságosnál kisebb üzemi létszámot jelentettek, mint ahány dolgozót alkalmaztak. A korabeli adótörvények a tulajdonosokat nem ösztönözték, hanem éppen ellenérdekeltekké tették abban, hogy az alkalmazottaik pontos számát hivatalosan közreadják. Az 1884. évi XVII. törvénycikkben megfogalmazott ipartörvény 112. §-a elrendelte a tulajdonosoknak a munkásjegyzék kötelező és pontos vezetését, ugyanakkor a törvény betartásáról a rendszeres iparfelügyelői vizsgálatok gondoskodtak. 1891-ben az iparfelügyelői vizsgálat elmarasztalta a gyertyánvölgyi üveggyárat és a Kolba-féle diósgyőri papírgyárat, mert egyáltalán nem volt munkásokról jegyzékük, a Borsod Miskolci Gőzmalomnál volt ugyan, de pontatlanul vezették. Az ipartörvény előírta, hogy minden munkásnak rendes munkakönyvvel kell rendelkeznie. Emiatt marasztalták el a Miskolci Egyesült Téglagyár Rt.-t, amelynek a diósgyőri gyárában 19 munkásból 7 főnek volt munkakönyve, Kolba papírgyárában a 37 dolgozó közül egynek sem volt munkakönyve, míg a Miskolci téglagyárban a 247 A problémára lásd: DOBROSSY 1.1994. 268-270. p.
