Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

kézből, drágán kénytelen fizetni az árakat." A kereskedők leginkább szakképzetlen, vállalkozói engedéllyel nem rendelkező iparosoknak adták ki a munkát és a mai értelmezés szerinti „fekete munka"-t vé­geztettek velük. A kereskedők összességében saját érdekeiknek meg­felelően alakíthatták a felvásárlási és az értékesítési árakat. 238 A kamarai és a városi hivatali szervek megítélése szerint a válság oka az volt, hogy a tradicionális, vásározásra termelő iparosok kép­telenek voltak a kor szellemének megfelelő változtatásokra. Ezért „...a régi, kipróbált, hajdan jó létet, vagyont nyújtó iparágak eltűné­sét évről-évre konstatálhatjuk. Mély pesszimizmus vert ennél fogva mindenütt gyökeret, fásult közöny váltja fel az akaraterőt. A kisipa­ros elégedetlen. Elégedetlen önmagával, segédszemélyzetével, a kö­zönséggel, az állami berendezésekkel, intézményekkel szemben. 239 Az iparosok és a hivatali szervek álláspontja egyaránt tartalmazott részigazságokat. Mindkét vélemény egyező volt a hanyatlás, a válság elfogadásában, de az igazi okot és főként a kivezető utat egyik fél sem tudta meghatározni, bár az utóbbiakban a kamarai helyzetérté­kelések több reális elemet tartalmaztak, mint az iparosoké. A kézmű­vesek nagyobb része „vagy czéh, vagy semmi" kijelentést hangoztat­va engedte sodortatni magát az eseményekkel. Aki tehette, szeré­nyebb díjazásért félretéve szerszámait munkásként vállalt állást a gyárakban, nagyobb üzemekben. A másik megoldás pedig az volt számukra, hogy a gyáriparnál olcsóbban kínálták termékeiket, ami elszegényedéshez, majd biztos bukáshoz vezetett végsősorban. A kézművesek elszegényedését jelzi, hogy 1900-ban az önálló mesterek negyede (437 fő) segélyt igényelt a várostól, hogy létfenntartását biztosítsa." 240 A kamara többször hangoztatta, hogy a kézműveseket felkészületlenül érte a kapitalizálódás. Nyugaton a kézműveseket felkészítették a gyáriparral szembeni versenyre is, ezért idejekorán működtethették a védekezési mechanizmusokat, amelyek egyik lát­ványos kifejezési módja a kis műhelyek középüzemmé, gyárrá ala­kítása volt. A jól képzett iparos a gyárakban munkavezetővé változ­hatott. Bevett gyakorlat volt az is, hogy a testületi összetartozás erő­sítésével különféle szervezeteket alakított a versenytárssal szemben. Miskolcon s céhek felszámolása után a közösségi szellem úgyszólván a mélypontra zuhant. Az ipartársulatok kevés taggal csak névleg lé­238 Ld. PFLIEGLER J. F. 1996.111. p. 239 A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara jelentése, 1900. 48. p. 240 B-A-Z. m. Lt. IX. 201.163/1901.

Next

/
Thumbnails
Contents