Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

kívül - amely az összeírásban szerepel - 22 építő- és faipari mesterséggel foglalkozó iparos volt még a városban, 5-5 ács és kőmíves, 4-4 bodnár és kerékgyártó, 2 festőmázoló és l-l esztergályos és kőfaragó. Figyelembe véve a város nagyságát és lélekszámát, egyértelmű, hogy ennyi iparos nem elégíthette ki az igényeket. A létszámnövekedés ellenére ugyanez mondható el az 1880-as évekről is. Talán ez alól az egyedüli kivétel az asztalosipar volt. A miskolci asztalosság a többi kézművesiparághoz hasonlóan vásározó tehát falusi igényeket kielégítő és részben megrendelésre ún. műbútorkészítő volt. A vizsgált időszakban a vásározó asztalosság még virágkorát élte, festett díszítésű bútorai messze földön híresek és keresettek voltak.

205 1890 körül azonban már rosszabbodott az iparág helyzete, mert a piacot a kamarai jelentés szerint olcsó készáru árasztotta el. A megrendelésre dolgozó műbútorasztalosok igényes bútorokat gyártottak. Közülük többen is középüzemmé fejlesztették a műhelyüket. Példaként említhető Szőke Pál, aki gőzgéppel szerelte fel műhelyét és ablak-ajtógyártásra specializálódott.

206 A városi igények szerint termelő asztalosoknak lényegesen nagyobb konkurenciával kellett megbirkózni, mint a vásározó mestereknek. A gyáripari jellegű bútorkészítés Miskolcon is meghonosodott és bizonyos termékféleségekben az asztalosságnak leküzdhetetlen akadályt jelentett a helyi piacon is. 1868-ban kezdte meg működését Alsóhámorban a Zartl Testvérek Hajlíttatott Bútorgyára, amellyel szemben különösen székek készítése terén versenyképtelenek voltak a miskolci asztalosok.

207 Miskolc és környéke jelentős bortermő vidéknek számított. Ha mindehhez hozzávesszük azt, hogy a város módosabb polgárai nagy mennyiségű bort vásároltak fel és tároltak az avasi pincékben, akkor következésképpen jelentős hordókészítő iparnak kellett volna létezni a városban. Ezzel szemben 1772-ben csak négy mester szerepel a kimutatásokban, 1883-an pedig csak 13. Sajátos módon, ugyanúgy mint pl. Tokaj-Hegyalján, Miskolcon sem létezett korábban fejlett bodnáripar. Ez következett abból, hogy a hordódonga készítés a feudalizmus időszakában jobbágyi szolgáltatásnak minősült, vagy háziiparszerűen történt. A szakképzett mesterek feladata elsősorban a hordók és a különféle faedények összeállítása és javítása volt. A 19. század második felétől, a körülmények változása ellenére sem indult 2(15 SZABADFALVI J. 1996. 244. p. 206 A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara jelentése, 1883-84. 90. p. 207 Vö. CSIFFÁRY G. 2002. jelen kötetben írott munkája faiparról szóló fejezetét.