Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)

A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE

képest. Igaz, hogy különböző miskolci magánszemélyek - földbirtokosok, háztulajdonosok - vásároltak 52 db, összesen 10 800 Ft névértékű részvényt, de ez is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy valaki a városi érdekek szószólója lehessen.

58 A társulati közgyűléseken ugyanis az rendelkezett egy szavazati joggal, aki 25 részvény tulajdonosa volt. Az érdekérvényesítés hiánya tükröződött a miskolci indóház, vagyis pályaudvar helyének kiválasztásakor, ill. megépítésekor is. A város az egykori sóház, a mai Ady-híd környékén szerette volna az indóházat felépíttetni. A Vasúttársaság elvárta volna a várostól, hogy ingyen biztosítson földterületeket és építtessen Szinván átvezető vasúti hidat. Mivel a város erre nem volt hajlandó a társaság számára legelőnyösebb megoldást választotta és az indóházat a várostól légvonalban mintegy 2 km-re építtette fel, ahol a főépület még ma is az eredeti tömegszerkezetet és külső homlokzati megjelenését őrzi. A vasút kisajátítás és kártalanítás nélkül vette birtokba a földterületet, s emiatt évekig tartó perlekedés kezdődött el a társaság és a földbirtokosok között. Az indóház és a város közötti kapcsolatot a Szinva bal partján a Zsolca-Miskolc közötti országúiba csatlakozó mellékútvonal biztosította egy, a Szinván átvezető egyszerű közúti híddal. A város szerette volna elérni, hogy a pályaudvar és Miskolc között légvonalban, a mai Vörösmarty utcán bonyolódjon a forgalom, mivel a kerülő út miatt a kereskedelemnek nagy veszteségei származtak. A vasút válasza erre az volt, hogy „a fuvaroztatás pedig a több mint 2 kilométerre eső várostól nem a vasút gondja".

59 Ezek után egyre világosabbá vált a város elöljárósága számára, hogy csak akkor lehet előnyös a vasút a városnak, ha sikerül közvetlen utat építeni a pályaudvarhoz és a helyi közlekedés fejlesztését tűzi célul. Az egységes Magyar Államvasutak létrejöttéig, 1880-ig a miskolci vasúti csomópont helyzete nagyon sajátos volt. Magán viselte a korszak vasútépítésének jellemző, ugyanakkor rendkívül ellentmondásos vonásait. Az 1860-as években már Tiszavidéki Vasúttársaság névre hallgató társaság egészen az államosításig megőrizte monopolhelyzetét. A magánvasúti társaság már csak kisebb szárnyvonalak építésére vállalkozott. Amikor a társaság vonalát Miskolcig kiépítette, tudatában volt annak, hogy Miskolc közelében szénbányák vannak, azonban az ekkor még diósgyőri koronauradalomhoz tartozó 58 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 12/1856. és 17/1856.; a Társulati Közgyűlés működését L. PÁL I. 1975. 57. p. 59 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a.

( 5/1858.101. p.; 48/1858.129-131. p. 34/1858. és 52/1858.