Miskolc története IV/1. 1848-1918-ig (Miskolc, 2003)
A VÁROS GAZDASÁGI ÉLETE
14. években mutatkozott némi visszaesés, és másfél évtized alatt két és félszeres volt az emelkedés. Betétállománya azonban (1909. 7 millió, 1917. 18,5 millió korona) jelentősen elmarad a Miskolci Takarékpénztáré (11,8 illetve 25,6 millió korona) mögött. A mérleg szerinti aktív tételek közül a nagyobb hullámmozgást mutató váltótárca értékben az első három évtizedben több mint ötszörösére emelkedett, gyakran meghaladta az 1880-as években a betétek összegét. A későbbiekben a Hitelbank tárcájában levő váltók értékében - az 1909-1914. évi nagyobb mértékű emelkedéstől eltekintve - jelentősebb mozgás nincs (olykor a felét sem éri el a betétállományénak). A század végétől inkább a visszleszámítolási tevékenység élénkült meg. A jelzálogkölcsönök összege 1903 után a világháborúig ugrásszerűen a többszörösére 5-6-szorosára (7-8 millió koronára) emelkedett, így is elmaradt ugyan a Miskolci Takarékpénztár által folyósított összegektől - miként a váltótárca értékében is - de jóval megelőzi a többi pénzintézetet - a hivatalosan közzétett mérlegadatok tanúsága szerint. Említést érdemel azonban, hogy a Borsod-Miskolci Hitelbank fél évszázados fennállása alkalmából összeállított visszatekintő nyomtatott kimutatásban egyes tételek - így a váltótárca és jelzálogos kölcsönértékei - alacsonyabbak, mint a nyilvánosság számára közölt mérlegekben. A Borsod-Miskolci Hitelbank a XX. század elejéig legtöbbször 910% osztalékot fizetett a részvények után, a későbbiekben ez 17-18%ra emelkedett. 33 A Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal 1908-tól érdekközösségben (benső összeköttetésben) lévő Borsod-Miskolci Hitelbanknak fiókja volt 1907-től az észak-borsodi Edelényben, 1911-től pedig Szendrőn. Már 1901-től érdekkörébe tartozott a rozsnyói székhelyű Gömöri Takarékpénztár, 1910-ben a Tornaaljai Takarékpénztárat (Abaúj megyéből) vonta részvényekkel érdekkörébe, 1917-ben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank útján Heves megyéből a Hatvan-vidéki Takarékpénztárat, 1918-ban pedig Zemplén megyéből a Mádi Tak; rékpénztár és a Sátoraljaújhelyi Népbank, mint Takarékpénztár k A üzletkörébe. Részt vett egyebek közt a Miskolci Mezőgazdasági Rt. alapításában, Zemplén megyei, mezőlaborci birtokán 1908-ban iparvasutat épített faértékesítés céljából, a föld parcellázásával pedig ugyancsak Miliők' és Galánthay Nagy-féle Compass kötetei