Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

VÁROSI TÁRSADALOM

malmot említett a Szinván.

177 1846-ban a városi tanács kimutatása szerint összesen hét malom forgott a városban: Király malom (tulajdonosa: a koronauradalom), Bük malom (Bük család örökösei), Pap malom (református egyház), Vágó malom (munkácsi görög katolikus püspök), Város malom (Miskolc város), Kis malom (Bük család örökösei) és a Fáy Antal tulajdonában lévő Fáy malom.

178 Visszatérve az élelmiszeriparból élőkre, érdemes megemlíteni a két összeírásunkban szereplő összesen három mézeskalácsost is, jelenlétük ismét csak a specializált igények meglétét tanúsítja. Az élelmiszeriparhoz hasonlóan alacsony az építőiparban foglalkoztatott helyi mesterek száma is. A gyakorlatban nyilván ennek sokszorosát foglalkoztatták a városban folyó számos építkezésnél, azonban a megrendelők gyakran az ország más vidékéről idetelepült mesterekkel dolgoztattak. A nemesek számát ebben az ágazatban tovább csökkentette, hogy a reformkorban rohamosan szaporodó kontár iparosok között a legtöbben kőművesek voltak.

179 Nem tekinthető viszont alacsonynak - a foglalkozás jellegéből adódóan - a vegyészeti, illetve a nyomdászati iparban dolgozók 1% alatti illetve körüli aránya, utóbbiakat sem a nemesek monopolizálták, hiszen már a XVIII. századból maradt ránk adat például egy nem nemes könyvkötőre is.

180 Ami pedig a vegyészeti ipar alá sorolt két mesterséget illeti, érdekes, hogy közöttük korunkban még bizonyára nem indult meg a specializálódás, hiszen a mesterségét majd fél évszázadon át folytató Milecz Gáspárt összeírásunk szappanfőzőnek, más források pedig híres gyertyaöntőnek nevezték.

181 A korabeli Miskolcon a legjelentősebb céhek a bőr- és textilfeldolgozó ágazatokból kerültek ki. Nagyon magas volt a nemes bőrösök, különösen a vargák aránya (12% körül), érdekes módon a nemesek túlnyomó többsége a déli városrészben élt. 1817-1826 között 68 177 VERES L., 1975.; IGLÓI Gy. 1984.; RÉMIÁS T. 1997. 132. p. stb. 178 B.-A.-Z. m. Lt. IV. A. 1501/e. 349/1846. sz. Ugyanez a forrás a gyárakat is összeírta, és hármat minősített ilyennek a városban: az 1832-es alapítású porcelángyárat (tulajdonosa Barkasi Imre), az 1844-ben létrehozott gyufagyárat (Fischmann Sámuel izraelita) és az egy évvel később fundált keményítőgyárat (Mateides Károly). Az ugyanitt összeírt fürdőkre ld. alább. 179 SERESNÉ SZEGŐFI A. 1991. 165. p. 180 LEVELES E. 1929. 113. p. 181 SZENDREI J. 1911. 623. p.