Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

VÁROSI TÁRSADALOM

tanácsát. 58 így például az 1708 előtt bírói tisztséget betöltő Seres György, akinek a nevét oly gyakran olvashattuk, továbbra is sikeres gazdálkodó maradt, s fia, vagy rokona révén átörökítette a megszer­zett gazdasági-társadalmi pozíciót. Ugyanígy a többiek a legtöbb sző­lővel, borral, állattal rendelkezők sorának első 30 tagja közül kerültek ki. A helyi elit ebben az értelemben a következő személyekből állt ek­kor: Ónodi Szabó István, Zabari János, Faragó János, Szentlászlai György, Festő Márton, Abádi István, Gébri György, Kun János. 59 Önmagában is érdekes lehet a nemesekre vonatkozó adatok érté­kelése, hiszen a század következő évtizedeiben még sikeresebben vonták ki magukat bármiféle - főleg adózási - célú összeírás alól. Forrásunk szerint a megszámlált 234 nemesnek a 4. sz. mellékletben szereplő adónemei voltak. Seres György nevével, mint az egyik leg­módosabb személlyel gyakran találkoztunk, ezért közöljük adótár­gyait: 8 jármos ökör, 4 fejőstehén, 5 harmadfű üsző, 5 ló, 16 hordó bor, 16 sertés, 12 köböl búza, 6 köböl köles. 60 A szőlőművelés, a bortartás a nemesi háztartások majdnem 90%­át érintette, amely arány megfelel a Miskolcról és környékéről eddig kialakult képünknek. Az állattartás - minimálisan - mintegy egy­ötöde a nemesi gazdálkodás körébe tartozott, annál kevésbé az egyéb földművelési ágak. 5. számú mellékletünkben közöljük az 1711-ben összeírt miskolci iparos nemesek nevét és mesterségét abban a sorrendben, ahogyan egyúttal szőlővel, illetve borral rendelkeztek. A közel másfél évti­zeddel későbbi (1724-1725. évi) nemesi összeírásban 11 fő (39 közül) volt azonosítható, tehát több mint egynegyedük saját maga vagy már fia, rokona révén továbbra is Miskolcon űzte mesterségét (6. sz. mell). Mindez az arány megítélésünk szerint egy igen jelentős válto­zásra, kicserélődésre utal. Ugyanakkor a nemesi iparosok száma 58 Tóth Péter szívességének köszönhetően használhattuk fel a Török Sándor által ké­szített 1703-1711 közötti tanácstagi névsort. 59 Váczi András bíró neve nem szerepel az 1711. évi adóösszeírásban. 60 A legtöbb jármos ökröt a következő nemesek tartották: Seres György (8), Otrokócsi János (6), Sori István (6), Parasznyai Kovács Mihály (4), Seres István (4), Bodnár András (4), Bartus György (4), Fodor Pál (4), Deák János (4), Czene István (4), Bacsó Mihály (4), Poroszlai Lőrinc (4), Csontó Péter (4), Rácz János (3), Kádas Máté (3), Varga György (3), Bányai Varga András (3).

Next

/
Thumbnails
Contents