Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

EGYHÁZI, VALLÁSI ÉLET

adott az egyházközségnek. Közülük is a legtöbbet munkálkodott gróf Vay Ábrahám (1789-1855), az országos politikai közélet kiemelkedő alakja.

74 Előbb borsodi alispán, majd máramarosi főispán lett, 1830-ban grófi rangot kapott. Vayt 1819-ben választották miskolci főkurátornak. A kortársak így jellemezték munkásságát: „Harmincöt éves kormánya ezen nagy férfiúnak egyházunk legvirágzóbb korszakát tünteti föl".

75 Vay Ábrahámot Dániel fia követte. Mindketten különösen az iskolaügy területén buzgólkodtak, alapítványaik jelentősen hozzájárultak annak fejlődéséhez. A Szathmáry Király család is több főgondnokot adott az egyháznak, azonban a família hölgy tagjai a férfiak buzgóságát messze meghaladó módon tevékenykedtek elsősorban a nőnevelés, a szegény- és árvaügy felkarolásával. A „Cato melléknévvel nevezett nagy tudományú s a megyei életben nagy befolyással bírt"

76 Ováry Fodor Miklós ugyancsak elkötelezett támogatója és meghatározó egyénisége volt az eklézsiának. Szintén a század első felében volt tevékenységi színhelye az egyházi közélet Palóczy Lászlónak (1783-1861), aki a reformkor egyik legjelentősebb politikusa volt. Országgyűlési képviselőként is jelesen küzdött a protestáns felekezetek jogainak elismertetéséért.

77 Miskolcon 18251848 között segédgondnoki tisztet viselt. Vay Ábrahámmal karöltve vezéralakja volt az egyház társadalmi tevékenysége kiszélesítésének. A miskolci református egyházközség a Türelmi Rendelet utáni évtizedekben a Tiszáninneni Református egyházkerület életében egyre inkább kiemelkedő helyet foglalt el. A reformációt követő évtizedekben ez a régió nem egyetlen központ köré épült. Felső-Magyarország „fővárosa" Kassa túlnyomó részben lutheránus volt, így a reformátusság életében nem lehetett meghatározó. Ugyanakkor az itteni egyházmegyék nem szerveződtek egységes kerületté 1735-ig, az esperesi hivatalok pedig nem voltak helyhez kötöttek. Egyházi központnak mindig az a helység minősült, amelynek olyan kiemel74 Életéről többek között SZINNYEI J. 1914. 1002-1003. p. 75 Sárospataki Füzetek, 1859. 981-982. p. 76 Sárospataki Füzetek, 1859. 981-982. p. 77 SZINNYEI J. 1905. 222-223. p.