Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
MISKOLC IGAZGATÁSÁNAK ÉS JOGÉLETÉNEK JELLEGZETESSÉGEI
Szepes megyei lakost 16 kemény botütéssel sújtották és hajdúval eltávolíttatták a városból. Ha legközelebb a városba jön - szól az ítélet -, rögtön(!) 16 botot kap. Az önbíráskodó, „bírói hatalomba avatkozni bátorkodó" személyeket a tanács figyelmeztette, hogy igazságot kiszolgálni csak neki van joga. 58 A Fekete könyv által regisztrált büntetések jól mutatják a város korabeli büntetéskiszabási gyakorlatát. Igazolják azt a feltevést, hogy a városi tanács évszázadok óta megállapított elvek és gyakorlat szerint ítélkezett, a korabeli helyi jogszolgáltatásban nem játszottak szerepet elvi megfontolások. Hiányzott a jogvégzett bírói kar, igaz a súlyosabb bűncselekmények elbírálása megyei szinten, képzett tagokból álló törvényszéken történt. A következőkben áttekintjük néhány év sajátos bűncselekményeit és felvázoljuk a legjellemzőbb női bűncselekményeket. Ambróti Kati csavargó tolvaj a város tanácsától 1811-ben 30 korbácsot kapott. Az ítéletben szerepel, hogy már többször követett el hasonló vétséget. A miskolci csavargó dologtalan Andornai Maris 1813ban négy napi áristomot állt ki. A késmárki Andrész Julis tolvajlásért 1817-ben egy hónapi áristomot és 40 vesszőt kapott. A bűnügy feljegyzésben gyakran szerepel a dologtalan és idegen kitétel. Egyértelműnek tűnik, hogy ez a két szempont minősítő körülmény volt. A verekedő és becstelenkedő Aháb Istvánné 1817-ben három napi áristommal bűnhődött. Az ítéletekben gyakran találunk utalást arra, hogy a büntetés halmazati, tehát több magatartást kíván megtorolni. A büntetés kiszabása során a személyi körülményekre konzekvensen nagy hangsúlyt feltettek. A „csapongó" Almásy Zsuzsa 1820-ban különösen súlyos, 25 korbácsütést kapott. Adám Mária szökött cseléd 1825-ben 12 korbáccsal bűnhődött, Árokszállási Zsuzsa orgazda 30 korbácsot kapott egy évvel később. A kóborló Asztalos Marist 1829-ben 20 korbáccsal sújtották. A Kerecsendről Miskolcra vetődő tolvaj Asztalos Mária 1835ben 15 korbácsütést kapott. A büntetések szigorodására utal, hogy 1836-ban a tolvaj Barackai Máriát két és félhónapi tömlöcre és 30 korbácsütésre ítélték. 58 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 16. köt. 85., 89., 109., 117., 127., 129. p.