Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

MISKOLC IGAZGATÁSÁNAK ÉS JOGÉLETÉNEK JELLEGZETESSÉGEI

szerint ilyen jogokat ezentúl kizárólag az uralkodó adhatott. A mezővárosi közösségek a törvény alapján igyekeztek uralkodói kiváltságokat szerezni, vagy legalább megállapodni földesuraikkal a korábbi kiváltságok fenntartásában. Egyre gyakrabban jöttek létre írásos megállapodások, amelyek az országos és helyi szokásjog figyelembevételével rögzítették a városi közösségek autonómiáját. A megállapodások írásos, gyakran szerződéses formát öltöttek. A „külső" jogbiztosító szerződések mellett egyre gyakoribbá váltak a belső rendet és hatásköri felosztást szabályozó statútumok, amelyek érvényességéhez ugyan megyei megerősítésre volt szükség, mégis jelentősen hozzájárultak az oppidum önkormányzatának megerősödéséhez. Miskolc esetében is hasonló tendenciákat fedezhetünk fel. A város féltékenyen őrizte korábbi uralkodóktól nyert privilégiumleveleit, melyek száma 1714-ben 18 volt. Ezekben rögzítették a korcsmáitatás, a húskimérés, vásártartás jogát, a sör- és pálinkafőzés, a só, dohány, vas, kávé árusításának privilégiumát. Rendkívül nagy szerepet játszott Miskolc életében az a szerződés, amely gróf Grassalkovich Antal kamarai elnök és a városi közösség között 1755. augusztus 24-én jött létre. A megállapodás a kor jellemző dokumentuma, amely hosszú távra megszabta Miskolc gazdasági és igazgatási arculatát. Egyben a kor fontos jogi dokumentuma is, amely tükrözi az uralkodó szándékát az urbáriumi rendszer ösztönzésére, az alapvető jogviszonyok írásos rögzítésére, a szokások megtartására. A hétéves háború kimerítő pénzügyi következményei miatt az uralkodó kezdeti politikájának felülvizsgálatára kényszerült. Haugwitz radikális pénzügyi javaslatait elfogadva birodalmi szinten az állami igazgatást a rendi szempontoktól, előjogoktól függetlenítette. A nemesi oppozícióval szemben mind határozottabban gyakorolta az államfő hivatalalakító és megszüntető jogosultságát. Reformtevékenységét a felvilágosult abszolutizmus szellemében, vallásának parancsait követve és a gyakorlat igényeit figyelembe véve kezdte meg. Legfontosabb államszervezeti reformja a birodalmi Államtanács felállítása volt (1760). Ez a testület modernizált formája volt a hosszú ideje fennállt Titkos Tanácsnak, tagjait a főurak, hivatalnokok és tudósok közül az uralkodó nevezte ki. Egészen Ferenc csá-