Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

VÁROSI TÁRSADALOM

simulniuk kell az élethez, ha élni akarnak. Nyújtsanak segédkezet míg tehetik - saját néposztályuk javára." - írta, majd a céhlegényeket oktató vasárnapi iskola felállítására

335 és a megkezdett út folytatására buzdított. Hogy a miskolci közéletben mennyire kaptak teret az 1840-es években a sajtó és a liberális (valamint részben a konzervatív) közszereplők által annyit emlegetett polgárosító értékek és intézmények, talán legplasztikusabban egy 1846-ban keletkezett terjedelmes és humorosságával is maró társadalomkritikát megfogalmazó hírlapi tudósításból kaphatunk képet.

336 Az anonim - bár a várost minden bizonnyal jól ismerő - szerző azt a reformkorban tipikus, leginkább Széchenyitől eredeztethető gondolatot vetette fel, hogy az eszmesúrlódás, a párbeszéd értelemben használt „társalgás" az egyik legfontosabb érték, valósággal intézmény a nemzet felvirágoztatása szempontjából, olyan, mint „virágokon a bájnövelő illat, ég boltján az éjre lemosolygó csillagok". Az még nem túl nagy baj, hogy a városnak mágnási köre nincs és hogy a néhány főúri ház között kettő sincs, mely összetartana - vélekedett - az azonban már komoly gond, hogy a középnemességnél is ez a helyzet, az már szerinte nagyon szomorú. Az inkább presztízsokokból adott nemesi ebédekre nőket még mindig nem hívnak meg, pedig az egyenlőség (emancipáció elve) ezt követelné, vagyis összességében az a véleménye, hogy nemesi háztartások Miskolcon nem alkalmasak a társaságszervező feladatok megvalósítására. „Középosztályunk nagyobb része, részint mert nem tudja, melyik osztályhoz tartsa magát, a magasabb iránta, a másik iránt pedig ő levén hideg, s így minden körből kiesvén, magának él" - írta. Miskolc közösségi tereit, ahol az értelmes, polgári életformára jellemző társalgást le lehetne folytatni, hat részre bontotta. Először is a pincék, „melyek előtt kapások s mesteremberek nőikkel különösen ünnep s vasárnapokon összegyülekezve, pipacskoszorúhoz hasonló, borpirosította köröcskéket képeznek", azután „az utcában egy szép, nyilvános kert", mely a pincékkel nem léphet versenyre, a lakosok utóbbiakhoz igyekeznek. De nem volt jó véle335 Ld. erről még: SERESNÉ SZEGŐFI A. 1991. 165. p. 336 K.: Miskolcz, társalgási szempontból. In: Honderű, 1846. II. 21. sz. 411-415. p.