Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

VÁROSI TÁRSADALOM

Casinónknak - írta például a Jelenkor - noha tíz év óta létezik, annyi óhajtás és tanakodás után sincs könyvtára, olvasó társaságot is szeretnénk, valamint műkedvelői egyesületet is, melyekre elég érdemes egyedek találkoznának; de még eddig nem volt olly lelkes értelmű vezérlőnk, ki társaságba vonván az egyeseket, ezáltal mind mulatságtalan városunknak élményt, mind a jótékony intézetekre szükséges segedelmet megszerezte volna; pedig akár költséggel, akár fáradtsággal ott áldozik legszívesebben az emberi kebel, hol egyszerre elégítheti ki műelményi vágyát és a szenvedők könnyeit is letörlesztheti."

333 Bár a szerző azért ez utóbbiak megnyilvánulásaival is találkozhatott Miskolcon, feltámadó lelkesedését a színház állapotai hamar lehűtötték, mely repertoárjával, előadásmódjával inkább cáfolta, mint segítette az intézmény kulturális missziójával kapcsolatban fentebb mondottakat. Ez a cikk is szorgalmazta egyébként - jellemző módon - hogy a miskolci színház a vármegye fennhatósága alól kizárólag a városé alá kerüljön. „Nincs közöttünk társas szellem, de annyival több az osztályos elszigeteltség, az úgynevezett Castengeist 1= kasztszellem], hej pedig ezen démont száműznünk kellene!" - zárta miskolci élményeinek tanulságait a tudósító. „Kár, hogy az egyesület [ti. a jórészt céhes mesteremberekből álló és általuk is támogatott polgári egyesület] elegendő pénze mellett csínra, kéjelemre gondot nem fordít" - vélte a Pesti Hírlap borsodi levelezője is,

334 és amellett, hogy elismerte az egyesület áldozatos tevékenységét, pozitív kezdeményezéseit, ő is ostorozta a helyi közélet többségének provincializmusát, az új kezdeményezéseket (például az olvasóköröket, a politikai sajtót) csak üres szórakozásnak tekinti. Kossuth Lajos kommentárt is fűzött a tudósításhoz, melyben ő is örömét fejezte ki, hogy a miskolci „derék polgártársak" tettre és áldozatra már sokszor készek voltak, s reményét fejezte ki, hogy most sem lesz másként. „Mi a Tisza mellékén Miskolcon véltünk legtöbbet észrevenni azon ifjontan eleven életerőből, mely nézetünk szerint gazdag jövendő záloga. Ami pedig a céheket illeti: ezúttal nem akarunk nekik hosszú életet vagy kora halált jósolni: annyit mégis meg kell mondanunk, hogy 333 Jelenkor, 1841. 68. sz. (augusztus 28.) 276. p. 334 Pesti Hírlap, 1841. 16. sz. (február 24.) 125. p.