Miskolc története III/2. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
VÁROSI TÁRSADALOM
összefogó csoportban még ekkor is a mezőgazdasági nyerstermékkel folytatott közvetítő kereskedelem a meghatározó (bőr- és búzakereskedők nagy száma, mellettük egy-egy fa-, ló-, hal-, gyapjú- stb. kereskedő), de megjelennek a felvásárló-házaló zsidó kereskedelemnek olyan tipikus képviselői is, mint a vásárban ruházati cikket, szalagokat kínáló vándorkereskedő. 286 Megtalálják a piacon olyan szükséges kiegészítő árucikkek forgalmazásának lehetőségét is, mint például Grets Lipót, aki az összeírás szerint foglalkozására nézve „csizmasarkaknak bőröcskékkel kereskedik". Összesen 7 „boltost" jelöltek meg, ezeket nyilván a házaló kereskedőktől különböztették meg. (Köztük érdekes a pipereboltos megjelölés, ami azt mutatja, hogy a luxuscikkek önálló árusítását is megérte már önálló üzletként folytatni.) Viszonylag nagy a különböző hitközségi alkalmazottak és értelmiségiek aránya, együttesen valamivel több, mint 5%. Az 1831. évinél kevesebb „szegény"-t tüntettek fel, 40 főt, még ez is a zsidóság 12%-át tette ki, amely elképzelhető, hogy még több, hiszen majdnem 9% az ismeretlen foglalkozásúak száma, s gyanúnk szerint ez utóbbi kategória a biztos egzisztencia nélkül nem rendelkezőket is rejti. A szegények között egyébként helyenként megjelöltek kiegészítő kenyérkereseti módot is, például levélhordó stb. Mindenesetre ez a foglalkozási szempontból differenciált kép arra utal, hogy a miskolci zsidóság vagyoni-jövedelmi viszonyai meglehetősen tagoltak voltak a szegény elemektől kezdve a gazdag nagykereskedőkig már az 1830-as években. Néhány esetben az 1838-as összeíró kettős foglalkozást jelölt meg, amely a zsidóság egy részének összetett megélhetésére utal, akadt például összesen hat pálinkafőző és kocsmáros, vagy ilyen volt Schwartz Jónás fürdős és kocsmáros, de előfordult órás és kocsmáros, bormérő és búzakereskedő, bába és kiskereskedő stb., ilyenkor próbáltuk a fontosabb megélhetési forrást megállapítani. A pálinkafőző például bizonyára saját termékét árulta a kocsmájában, így utóbbiakhoz soroltuk stb., de egyébként más termékek előállításánál is bizonyos, hogy készítője nemcsak iparos, hanem az értéke286 A miskolci vásárok minden szempontból, különösen a kínált portékák felsorolása szempontjából érdekes hosszabb leírására Id. NEMCOVA, B. 1963. 23-25. p.