Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
A KERESKEDELMI ÉLET FÓRUMAI ÉS KÉPVISELŐI
gyobb tőkét mozgató zsidó kereskedelmi vállalkozása. Ennek elemzése viszont nemcsak átvezet a XIX. századba, hanem összekapcsolódik olyan más elemekkel, amelyek a zsidó közösség megerősödését, részben megváltozását és gyors térhódítását reprezentálják. A ZSIDÓ GAZDASÁGI (ÉS VALLÁSI) KÖZÖSSÉG SZERVEZETI RENDJE, ÚT AZ EMANCIPÁCIÓ FELÉ A miskolci zsidósággal kapcsolatos dokumentumok - az iratok hiányából is következően - nem adnak választ arra a kérdésre, hogy milyen volt a közösség gazdasági rendje, miben hasonlított, vagy tért el az a görög kommunitásétól. A görögöket háromévente újraválasztott testület irányította, s ők képviselték a közösséget és annak tagjait külön-külön is a város, a vármegye, vagy az uradalom úriszéke előtt, mint azt az 1741-ben kelt, majd 1785-ben megerősített alapszabályzatuk megfogalmazza. A diósgyőri koronauradalom XVIII. századi bérleti szerződéseiben, vagy a peres iratokban nem nevezik meg a zsidók vezető testületét, tehát az, hogy az 1740-es évekből „kereskedő társaságba tömörültek, a szervezet a városnak rendszeres adót fizetett, ami tagjai anyagi erősödésére utalt" a valószínűségen túl nem bizonyítható iratokkal. 125 Másrészt a XVIII. században nem találjuk nyomát egy görögökéhez hasonló működési szabályzatnak. Nem működési szabályzat meglétére utal, hanem az 1802. évi országgyűlési határozat végrehajtása során találkozunk azzal, hogy a zsidó kommunitásról beszélnek, s a határozat behajtására, ellenőrzésére „bíró rendelődését" írják elő. Az 1802. évi országgyűlés olyan határozatot hozott, hogy az ország területére csak azok a zsidók léphetnek be, akik a Magyar Királyi Helytartótanácstól erre engedélyt kapnak. Ehhez viszont szükséges volt az, hogy az adott település bizonyságlevelet adjon ki az érintett (és családja) életmódjáról, szorgalmáról és tehetségéről, arról, hogy a közösség őket befogadni szándékozik. A folyamatot pontokba szedve is rögzítették. 125 CSÍKI T. 1999. 123. p.