Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

A KERESKEDELMI ÉLET FÓRUMAI ÉS KÉPVISELŐI

Eszerint 1. Ha nincsen a Helytartótanács előtt bizonyságlevél, a zsi­dók nem engedhetők be az ország területére. 2. A bizonyságlevelet akkor lehet kiadni, ha az érintetteket lajstromba vették valamelyik település zsidó közösségében. 3. Ha az adott településen lajstromba nem vett zsidót találtak, azt a közösség költségén tiltották ki az or­szágból, s ezzel együtt a „zsidó társaság"-ot is felelősségre vonták. 4. Az ország területén vásározó zsidókat személyleírást tartalmazó ütiokmányokkal kellett ellátni, amelyek visszaélésre, összetéveszt­hetőségre nem adhattak lehetőséget. Mivel a határozatok végrehaj­tása akadályokba ütközött, a Helytartótanács 1806-ban olyan újabb utasítást adott ki, hogy a zsidó társaságok minden településen ve­gyék lajstromba azokat, akik 1790-től szöktek be az országba, s lete­lepedtek valahol. 126 Miskolc város közgyűlése közel másfél évtized elteltével hozta meg az alábbi rendelkezését. 1. A város területén addig zsidó nem telepedhet le, még nem mutatja fel a Helytartótanács által kiadott „engedelemlevelet". 2. Ennek hiányában a városból, a határbeli har­mincadosok által pedig az országból is ki kell őket utasítani. 3. A letelepedni engedett zsidók a „helybeli türelembeli zsidók" közé írattassanak fel. 4. A Zsidó Társaság minden évben köteles a megye­beli zsidókat összeírni, s végül (5.) a városból azok a zsidók is kitil­tatnak, akik maguk közé fogadnak engedéllyel nem rendelkezőket. Nos hát a befogadás engedélyezése lett így a Communitás bírójának a feladata. A XIX. század elején egy, az Úriszék előtt valamelyik tagjáért ke­zességet vállaló levelében „mint a' megyebeli 'Sidók elöljárói" írják alá nevüket Czukkelmandel Jónás és Neiszmann Márton. 127 Egy ké­sőbbi (1828-ban kelt) peres levélben Salamon Jüdli özvegye a „Mis­kólczi Zsidó Communitás" ellen hat pontban foglalja össze vádjait. A ,,'Sidó Communitás tagjait" marasztalja el, hogy férje eltemetésé­vel kapcsolatban nem az előírásoknak megfelelően viselkedtek és cselekedtek. 128 Ugyancsak ebben az évben olvassuk, hogy a ,,'Sidó 126 B.-A.-Z. m. Lt. IX. 601. 307. 3. doboz. 127 B.-A.-Z. m. Lt. XI. 601. 308. 3. doboz. 128 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 501/e. 4194/1828.

Next

/
Thumbnails
Contents