Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

MISKOLC AZ ORSZÁGOS POLITIKÁBAN

lentős létszámú felkelőt állítottak ki, bár ezek nem elsősorban vitézségükkel hívták fel magukra a figyelmet, a királynő azonban például az inszurgensek gyakori szökéseinek részleteiről aligha értesült. 1751-ben Miskolc már nemcsak a kamara és a bécsi udvar tisztviselőinek, hanem a pozsonyi országgyűlés követeinek a meggyőzésére is ágenst küldött ki - újabb kiadásokat okozva a városnak. E kiküldöttek az 1755. évi szerződés után is gyakran megjelentek az ország tényleges központjaiban, hogy Miskolc végleges megváltakozásáért „lobbizzanak", de rendszerint csak a város kasszáját terhelték újabb költekezéssel.

79 A XVIII. század első felében (1702-1755 között) a megváltakozásért folytatott harc évtizedeiben Miskolc jelentős fejlődésen ment át. Az uradalomtól elválva fokozatosan csökkent, majd meg is szűnt Diósgyőr befolyása a város felett, mely ezekben az évtizedekben vált igazi vármegyei székhellyé. A korábbi változó megyeszékhely nem tette lehetővé, hogy Borsod meghatározó települése azokat a jellemzőket magához vonja, melyek az újkorban - elvben - lehetővé tették a dinamikusabb városfejlődést, így regionális vagy éppen országos szerepkör kialakítását. Éppen ezért nagyon fontos esemény volt Miskolc számára 1727-ben, amikor felépült Borsod vármegye háza. Ez nemcsak állandó székhellyé, a megye valódi központjává tette a települést, hanem a város belső fejlődésére is hatással volt. Ekkor nőtt meg jelentősen a városi tanács hatásköre és igazgatási szerepe. Miskolc főbírói (a jelzett időszakban főleg Váczy András, Szalay András, Barkassy András) a városért elkötelezett tevékenysége Miskolc határain túl is ismertté tette a nevüket.

80 A háromszori megváltás horribilis összegei egyébként nemcsak a város, hanem lakosságának eladósodásához is vezettek. A megváltási összeg törlesztése közben többször kivetett quantumokat sok lakos nem tudta fizetni, s kénytelen volt eladni házát, egyéb ingatlanát. A megváltás által azonban bizonyos szabadságát biztosították, mely alig egy évtizeddel később újra veszélybe került. 1755-ben a kamara elnöke, gróf Grassalkovich Antal befolyására Mária Terézia úgy döntött, hogy mindenképpen vissza akarja szerezni a korona 79 SZENDREI J. 1904. 157-158.; 347-353. p. 80 Minderről röviden ld. pl.: LEVELES E. 1929. 84. p.