Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

MEZŐGAZDASÁG - ÁRUTERMELÉS - PIAC

tulajdonában volt két darab szőlő és két pince, továbbra is a város tulajdonában maradt. A szőlőterület nagyságára vonatkozó adatok összehasonlítása a korszakban használatos hossz-és területmértékek sokszínűsége miatt igen nehéz. Százalékosan célszerű összehasonlítani Kun Miklós, Fényes Elek és az 1865. évi statisztika adatait: belső telek 6% szőlő 17% 15% 10% szántó 27% 28% 29% rét 19% + 28% legelő 24% +57% 25% A rendelkezésünkre álló források elemzéséből megállapítható, hogy ha lassan is, de csökken a szőlőterület és a szőlő alól kikerülő terület megoszlik a szántó, a rét és a legelő terület között. A csökkenés azonban nem számottevő, s mint láttuk a lakosság több, mint fele foglalkozott a szőlőműveléssel és az ehhez kapcsolódó borkészítéssel, elsősorban kereskedelmi célból. A bor áru jellegét bizonyítja az a tény is, hogy Miskolcon a bor, mint fizetőeszköz is megjelent, már a korszak elején. A bor pénz helyettesítő szerepéről az adóterhek és szolgáltatások kiegyenlítésénél már sokan és sokszor írtak, most egy másik formáról egy példát. A városi tanács 1717-ben hozott rendelete értelmében a lelkészeket és tanítókat borral kell fizetni, beleértve a hátralékos fizetéseket is, és csak az fizethet pénzben, akinek nem volt szőlője.

56 A rendelkezés ellenpárja 1725-ben történt meg, amikor a jégverés okozta szőlőkárok miatt az egyháznak; a lelkészeknek és tanítóknak fizetendő borjárandóság kötelező pénzbeli megváltását írta elő a város, igen szigorú büntetés; behajtás terhe mellett.

57 A bor fizetőeszközzé válásának egyik érdekes tényezője, hogy a többi - naturáléként szolgáltatott - mezőgazdasági termékhez hasonlóan a terméstől függő szolgáltatás kimérésének a módja az 1700-as évek végén szilárdult meg. A bor beszolgáltatandó részét „töltögetéssel" állapították meg, 56 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. 1. k. 716. p. 57 B.-A.-Z. m. Lt. LV. 1501/a. 2. k. 23. p.