Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)
MEZŐGAZDASÁG - ÁRUTERMELÉS - PIAC
tehénhús, tyúk, lúd, fajd, hal, száraz hal, csík (hal), rák, malac, szalonna, egy ízben bárány. A főzéshez valók: tyúktojás, vaj, írósvaj, tej, tejföl, liszt, méz, ecet, lencse, kása. A zöldségek: vereshagyma, fokhagyma, petrezselyem, torma, fejes káposzta, retek. A fejedelem asztalán a gyümölcs alma volt. A hosszú oldalon sorolt számadásokban egyszer fordul elő sertéshús, Rimaszombatba küldte a bíró a miskolci küldöttség szállásadóinak a szállás fejében. Az állattenyésztésnek a mezőgazdaság egyéb ágait sújtó veszélyek mellett a tárgyalt korszakban a legnagyobb ellenségei a járványszerűen terjedő betegségek voltak, különösen azért, mert az állatok orvoslása igen kezdetleges volt. Az állományt pusztító járványok nagyságrendjére egyetlen példa: 1771. augusztusában marhavész pusztított a városban. 24 A betegség oka: az állat „tüdejének, és májának megdagadása, s rothadása". A gyógyítás módját is feljegyezte az inspektor: „fokhagymából csinált orvossággal és érvágással". A gyógyítás nem bizonyult nagyon eredményesnek; augusztusban megbetegedett 150 állat, ebből elpusztult 62, szeptemberben a 120 beteg állatból 30 pusztult el. Szerencsére a következő hónapban már nem betegedett meg állat, a vész elmúlt. A betegség pusztítását akkor értjük meg igazán, ha figyelembe vesszük, hogy szarvasmarhát a miskolciak saját szükségletre neveltek, így a gazdaságukban lévő 12 tehén teljes pusztulását jelentik a számok, sőt a piszkozatból azt is kiolvashatjuk, hogy a mezőgazdasági munkához használt 4 ökör is megdöglött egyszerre, nem is egy gazdánál. Az ilyen esetek elkerülésére a város igyekezett felvilágosító munkával is segíteni, az 1800. évi jegyzőkönyvben olvashatjuk, hogy a viceperceptor; ifj. Zsóry László, „Marha gyógyításra tanító könyveket hozott a városnak" 2 rajnai forint 45 krajcárért. 25 (A tiszta búza köböljének az ára ebben az évben 15 forint volt.) Az állattenyésztés ismérveinek kutatásánál nem nélkülözhetjük az állattartás színhelyének, a legelőnek a megismerését. A legelő, már a korábbi korszakokban is a jobbágyfalu közösségének tulajdonában volt, így volt ez Miskolc esetében is. A közös tulajdonban lévő lege24 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/b. Sp. XXVIII. No. 26. 25 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. 696/1800.