Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

A VÁROS NÉPESSÉGE

römbölyt és Hejőcsabát súlyosabban, Diósgyőrt, Szirmát és Hámort kisebb mértékben sújtotta. Ezzel szemben Miskolcon (a három felekezet adatait összességükben tekintve) a koleramentes időszakban hat olyan további évet találunk, amikor súlyos, kilenc évet, amikor közepes mértékű halandósági válságról beszélhetünk a XVIII. század közepéig visszamenőleg. Ugyanez a mutató Szirma „pesszimista" adatai

67 nélkül, a Miskolcot övező helységek négy további anyakönyve alapján öt súlyos és 25 közepes mértékű halandósági válságot jelez az 1770-es évektől kezdve, vagyis - tekintetbe véve, hogy Hámor adatai jóval később indulnak - településenként körülbelül kilencet, ami azt jelenti, hogy vizsgált területünkön a XVIII-XIX. század folyamán egy helyi társadalom nagyjából kilencévente számíthatott arra, hogy kisebb-nagyobb halandósági válságot kell átélnie. Természetesen a halandósági válságok megoszlása koránt sem volt ilyen egyenletes, forrásaink azt mutatják, hogy e tekintetben a XIX. század első 50 éve például sokkal súlyosabban érintette településeink népességét, mint a XVIII. század második fele. 1806 és 1813 között minden településünkön legalább két ízben közepes (Miskolcon súlyos) halandósági válság volt megfigyelhető, 1829 és 1831 között pedig általános halandósági krízis söpört végig Miskolcon és egész környékén. (Magában a városban ez már 1827-ben jelentkezett - a szokásos évi 300 körüli haláleset a reformátusoknál felugrott 400-ra, a katolikusoknál pedig 200-ról 300-ra - majd a magas halandóság két éven belül átterjedt a szomszédos településekre.) Hasonló mértékű válság zárta le korszakunkat 1849-ben, amikor ismét mindenütt az átlagos ingadozást négyszeresen meghaladó halálozási csúcs jelentkezett. (Diósgyőrött és GÖrömbölyön a válság már 1847ben elkezdődött.) Anyakönyvi adataink azt valószínűsítik, hogy e válságok általában kisebb-nagyobb járványokra vezethetők vissza. Bár az 1831. és 1849. évi halandósági csúcsokat a kolera okozta, miután a krízisévek száma ennél jóval számosabb volt, úgy tűnik, 67 Szirma esetében adataink szerint a halandósági válságok átlagosan ötévente követik egymást, de nem zárható ki, hogy egyrészt a kis esetszám, másrészt az anyakönyvezés ingadozó minősége miatt adatsorunk a ténylegesnél sötétebb képet fest a helybeli halandósági viszonyokról.