Miskolc története III/1. 1702-1847-ig (Miskolc, 2000)

A VÁROS NÉPESSÉGE

belül fele református. A XVIII. század második harmadától sorozatosan keletkező ipari települések - a huták és hámorok - viszont kizárólag római katolikus népességűek lesznek. A lakosság felekezeti színesedése - mely minden bizonnyal a XVII-XVIII. század fordulójától indulhatott el - egyúttal az etnikai tarkaság irányába való elmozdulást is eredményezte. Sajnos erről pontosnak látszó számszerű adatokat először csak a korszakunkat lezáró 1850. évi népszámlálásban találunk, mely az egész elmúlt másfél évszázad fejleményeit - a XVIII. század vége felé nem magyar népességgel létrejövő ipari településeket, valamint a nagyobbrészt a XIX. század első felében lezajlott zsidó bevándorlást - magában foglalja. A XVIII. század első felének etnikai tekintetben legfigyelemreméltóbb változását az a helyi társadalom foglalkozási szerkezetét kiegészítő bevándorlás jelentette, amely a szlovák zsellérekkel és szolgákkal, a német iparosokkal valamint a „görög" és zsidó kereskedőkkel gazdagította Miskolc lakosságát. Ugyancsak korai fejlemény Görömböly nagyobbrészt ruszin, kisebb részt szlovák telepessel való megszaporodása a XVIII. század második évtizede környékén. Az eddigi Miskolc történeti irodalom főként a görögök és zsidók betelepedésével foglalkozott, noha ekkoriban számuk inkább tucatban, mint százakban mérhető. E sajátos megközelítés egyrészt a bevándorlók különösségének, másrészt kiemelkedő jelentőségű gazdasági/pénzügyi szerepüknek tudható be. A demográfus szemszögéből nézve azonban a többi etnokulturális csoport megjelenésének szerepe ekkoriban jóval nagyobb. Bár a bevándorlók számáról pontos adataink nincsenek, közelítő becslés e mozgalom méretére a felekezeti adatok segélyével is végezhető. Ha elfogadjuk azt, hogy a reformáció során a helyi lakosság gyakorlatilag teljes mértékben felekezetet váltott és református lett, akkor a XVIII. század végi más egyházakhoz tartozó népesség tulajdonképpen bevándorlókat és azok utódait jelenti. Vagyis az 1786. évi első népszámlásban szereplő közel 20 000 nagy-miskolci lakosból 9000 őseinek bölcsőjét biztosan máshol rengették. Ha feltételezzük azt, hogy ezen adat körülbelül kétharmada jelöli a bevándorlókat, az egyharmada pedig azok szaporulata, akkor Miskolcra, Diósgyőrre, és a környező falvakra kereken 6000 bevándorló jut, ami meghaladja azt a népességszámot, amely a történeti Miskolc város XVII. század végi lakos-